hirdetés
2021. június. 17., csütörtök - Laura, Alida,.
hirdetés

Hétfőtől elérhetők a Magyar falu program pályázati kiírásai

Elérhetők lesznek hétfőn tíz órától a Magyar falu program első pályázati kiírásai önkormányzati ingatlanok fejlesztésére és közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra, jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Naszályon, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár elmondta, ingatlanok fejlesztésére 20 milliárd, közösségi programokhoz kapcsolódó támogatásokra egymilliárd forintos a pályázati keretösszeg. Támogatás igényelhető faluházak fejlesztésére, szolgálati lakások felújítására és kialakítására, orvosi rendelők fejlesztésére, óvodaépületek korszerűsítésére, illetve építésére, továbbá közösségi intézmények építésére és felújítására.

A kormánybiztos hozzátette, a pályázati kiírás egymilliárd forintos keretösszegben nyújt támogatást közösségszervező személy foglalkoztatására, valamint a közösségi terek működését támogató, programok szervezéséhez kapcsolódó eszközbeszerzésre.

A pályázatok benyújtására szolgáló elektronikus felület április 16-án nyílik meg, ettől az időponttól 30 napig lehet pályázni. Az eredményhirdetésre hatvan napon belül sor kerül, és várhatóan június végére, július elejére a támogató okirat aláírása után a nyertesek számlájára kerülhetnek az összegek.

A kormánybiztos elmondta, néhány hetes különbségekkel további három csoportban kerül sor a Magyar falu programhoz kötődő pályázatok kiírására. Az intézkedéssorozat célja az ötezer fő alatti települések népességcsökkenésének megállítása. A kormány évről-évre nagyobb összeggel támogatja a programot, a három év összesített költségvetése meghaladja a 600 milliárd forintot.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink