hirdetés
2024. május. 06., hétfő - Ivett, Frida.

Átadták a felújított orvosi rendelőt Németkéren

Az orvosi rendelő mellett a többi közt utakat, óvodai játszóteret újítottak fel, kerékpárutat építettek és orvosi eszközöket szereztek be.

Vonzóvá kell tenni a falvakat a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerint ahhoz, hogy megálljon a kistelepülések népességcsökkenése. Gyopáros Alpár a Tolna vármegyei Németkéren, a Magyar falu program 19 millió forintos támogatásával felújított orvosi rendelő csütörtöki átadásán azt mondta, a kormány eltökélt a falvak fejlesztésére, és "a mindenkori lehetőségekhez képest, de a létező legnagyobb erőforrásokat mozgósítva" biztosítani fogja a program működését.

Megjegyezte: fél évszázada zajlik az elvándorlás a falvakból. Ahhoz, hogy ez a tendencia megforduljon, élhető településeket kell kialakítani, komolyabb, életminőséget javító intézkedéseket kell tenni. Emellett meg kell értetni a fiatalokkal, hogy ha az alapszolgáltatásokat a falvakban olyan minőségben biztosítják, mint a városokban, akkor a falu a miliőjének köszönhetően megelőzheti a várost. A fiataloknak a család, az egzisztenciális biztonság a legfontosabb. A Magyar falu program elindításakor ezt a cél tűzték ki az infrastrukturális fejlesztésekkel.

Úgy vélekedett, hogy az a verseny, ami a falvak és a városok között zajlik, bölcsődék építésével, óvodák felújításával, az óvodai férőhelyek számának növelésével vagy orvosi rendelők felújításával kiegyenlíthető.

A kormánybiztos közölte, Tolna vármegyében 30 milliárd, Németkéren 200 millió forint értékű fejlesztést valósítottak meg a program támogatásával.

Horváthné Gál Erika, a község független polgármestere ismertette: az önkormányzat 2019 és 2022 kötött kilenc pályázaton összesen 143 millió forintot nyert el a program forrásaiból, amelyet 23 millió forint önrésszel egészített ki.

Résztvevők a Magyar falu program 19 millió forintos támogatásával felújított orvosi rendelő átadásán Németkéren (Fotó: MTI/Kiss Dániel)
Résztvevők a Magyar falu program 19 millió forintos támogatásával felújított orvosi rendelő átadásán Németkéren (Fotó: MTI/Kiss Dániel)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink