hirdetés

A szavazat ára: etikai vizsgálat indul

Etikai vizsgálat indul A szavazat ára című dokumentumfilmben megnevezett nyírbogáti háziorvos ellen, aki egyben a település polgármestere is – tudta meg a Népszava. 

A filmben megszólalók egyebek mellett arról beszéltek, hogy a praktizáló orvos a betegek szavazatától tette függővé gyógyszerek felírását. Illetve az is elhangzott, hogy az érintettek attól félnek, hogyha nem jól szavaznak, akkor rokonaikat kiteszik a helyi szociális otthonból. A riportban nyilatkozók beszéltek arról is, hogy az otthon lakói „személyes segítők közreműködésével” adhatták le voksukat a választásokon, azaz visszaélésgyanús gyakorlatról számoltak be.

A filmben szereplő háziorvosról – Simon Miklós térségi fideszes parlamenti feleségéről – a Magyar Orvosi Kamarához több bejelentés is érkezett. Miután nem kamarai tag, ezért etikai eljárást sem folyathatnak ellene. A MOK-tól ezt a jogkört 2023-ban elvették, az orvos etikai ügyeket a Belügyminisztérium alá tartozó Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) vizsgálhatja.

A lap kérdésére Mandl József professzor, az ETT elnöke megerősítette, hogy kapott egy bejelentést egy ismert országos szervezet elnökétől, de nem kívánta megnevezni, hogy ki a kezdeményező. Elmondta, hogy a hozzá érkező bejelentést azonnal továbbították az illetékes vármegyei etikai bizottsághoz.

Mint a lap emlékeztet: a Magyar Orvosi Kamara követelte, hogy a filmben elhangzottak alapján bűncselekmény és etikai vétség gyanúja miatt is vizsgálatot szükséges indítani. Álmos Péter MOK-elnök levélben kérte a kivizsgálást az etikai tanács elnökétől.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Arcok és harcok. Interjúk és töprengők a LAM-ból

    A könyvben összegyűjtött interjúkban az orvosi hivatás, a gyógyítás, a kutatás és oktatás nagyjai vallanak...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more A jungiánusok - Összehasonlító és történeti nézőpont

    Végre magyarul is olvasható a Carl Gustav Jung svájci pszichiáter követőiről elnevezett nemzetközi mozgalom,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...