A szakmának kell lépnie, ha toporog a politika

Ha nincs rá politikai hajlandóság, alulról kell elkezdeni: az ellátóknak és a kórházi osztályoknak maguknak kell gyűjteniük, elemezniük és nyilvánossá tenniük saját ellátási adataikat és minőségi mutatóikat, mert erre úgy tűnik, nincs politikai hajlandóság. Emellett a társadalom figyelmét sem sikerül felhívni arra, hogy mennyire beteg a magyar egészségügy, ahol így az ellátottak is veszélyben vannak. 

A magyar az egyik legbetegebb társadalom az Európai Unióban, amely mind a születéskor várható élettartamban, mind az egészségben töltött életévek számában kifejezhető. Ennek ellenére a társadalom  egészségügyi szükséglete nem prioritás a döntéshozók számára, és a lakosságot sem különösebben érdekli, hogy gyermekei, unokái 5-10 évvel kevesebbet élnek itthon, mintha Szlovákiában születnének. Nincsenek valós epidemiológiai adataink, és bár gyakorta hivatkoznak a szakemberek a nemzetközi felmérések eredményeire, a hazai adatszolgáltatás valóságtartalma időnként kétséges. Ha készülnek is felmérések, azok adatait eltitkolják, a szakma csak szűk körben, a lakosság viszont egyáltalán nem ismerheti meg azokat.

A kórházak 87 százaléka nem tudja teljesíteni a minimumfeltételeket – hivatkozott dr. Svéd László, az MSOTKE vezetőségi tagja arra a nem publikus felmérésre, amelyről korábban Rácz Jenő is beszélt egy szakmai konferencián, ahol úgy fogalmazott: van olyan intézmény, amely a minimumfeltételek alig 25 százalékának felel meg. A vizsgálat eredményeiről egyébként a Magyar Egészségügyi Menedzserklub november 27-ei ülésén, Visegrádon számolt be az Országos Tisztifőrvosi Hivatal (OTH) Egészségügyi Igazgatási főosztályvezetője, dr. Ladányi Márta, „A fekvőbeteg-  és a szakellátórendszer szakmai (tárgyi, személyi) működési feltételei alakulásának ismertetése és elemzése” címmel. Hasonló egyébként korábban is történt, amikor 2012-ben Szócska Miklós akkori egészségügyi államtitkár tiltotta meg a Nemzeti Nosocomialis Surveillance Rendszer (NNSR) 2011-es eredményeinek nyilvánossá tételét, amelynek adatai a kórházi fertőzések és az ehhez köthető halálozások számának emelkedését mutatták – emlékeztetett dr. Hegedűs Zsolt ortopédsebész, aki tíz éves angliai munkájának tapasztalatairól számolt be.

Az orvos döntött, mi elég

Munkájukhoz a legmodernebb felszereléseket biztosították, ugyanakkor a minimumfeltételeket ők szabhatták meg: ha valami hiányzott az operációhoz, nem végezték el a műtétet – folytatta Hegedűs doktor. A biztonságos betegellátást segíti kint a WHO sebészeti csekklistája, amelynek használata kötelező az intézményekben. A szolgáltatók minden minőségi mutatója nyilvános, a nosocomiális infekciók száma éppen úgy, mint a betegelégedettségi adatok. Ezeket folyamatosan mérik és publikálják, így a döntéshozókon is állandó a nyomás, hogy figyelmet fordítsanak az egészségügyre. A szigetországban egy, a kormánytól független szervezet monitorozza, hogy megfelelnek-e a szolgáltatók a minőségi betegellátás követelményeinek, ennek javítására tréningeket szervez, de akár be is zárhatja azt az intézményt, amely nem felel meg az elvárásoknak. Mivel Magyarországon sem a struktúra, sem az ellátási folyamatok, sem pedig a kimenet szintjén nincsenek minőségi mutatók, így sem hatékonyságról, sem haszonról nem lehet megalapozottan beszélni, sem döntéseket hozni.

A területi elvű sebészeti ellátásról sem készült adatokkal megalapozott hatástanulmány, anélkül született a döntés, hogy tudnák, hány sebész dolgozik a fővárosban, és azok közül hányan látnak el betegeket több intézményben is – hívta fel a figyelmet a megalapozatlan döntéshozatal aktuális példáját hozva dr. Berényi Tamás, az MSOTKE elnöke. Mintha természetes szelekciónak szánta volna az új szabályozást a szakpolitika, hiszen azt sem próbálták felmérni, hogy az intézményekben adott-e a sebészeti ügyeleti ellátáshoz szükséges anesztéziai, gasztroenterológiai, intervenciós radiológiai, vagy transzfúziológiai háttér.

Se felügyelet, se pénz, se ember

Nincs szakmai felügyelet, nincs valós hatósági kontroll, nem tudni, ki kit szolgál, és mi a feladata, a szakfelügyelő főorvosok szerepe kiüresedett – derült ki dr. Bujdosó László ex-tisztifőorvos előadásából, aki azt is hozzátette, az OTH minisztériumba való integrálása még tovább ronthatja a helyzetet. Miközben a feladathoz kellene rendelni az eszközöket, a humánerőforrást, a struktúrát és a finanszírozást, Magyarországon ez évek óta fordítva működik, így az idén 25 éves ÁNTSZ az utóbbi időben szakmaiságában gyengült, erőforrásaiban megfogyatkozott, tevékenysége kimerül az engedélyezésben, a szakmai felügyeletre már nincs is energiája a szervezetnek.

Nincs finanszírozási kontroll, a biztosításelvű rendszer megszűnt, az egészségügy biztosítási típusú bevételei 80-ról 50 százalékra estek, így a kormány szabadon dönt arról, hogy csupán a GDP 4,8 százalékát biztosítja az ágazatnak, ami nem elegendő a működéshez – mondta Dózsa Csaba, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaság (META) elnöke. Szervezetlenül folyik be a rendszerbe arányaiban meglehetősen sok magánforrás, és egyelőre nem látható, hogy a döntéshozó ezt hogyan terelné legális csatornákba. Az egészségügyi közgazdász úgy vélte, a szakmáknak kell programokat alkotniuk saját területükön, és azt megfelelő marketinggel „eladni” a döntéshozóknak.

Politikailag az egészségügy azért nem sikeres, mert lassan reagál az intézkedésekre, és drága – összegezte dr. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztonságos betegellátáshoz szükséges orvos- és ápolószemélyzetet csak súlyos kompromisszumok és nehézségek árán tudják biztosítani a menedzsmentek, az ágazati nettó átlagbér 141.495 forint volt 2014-ben, így az önfenntartás miatt másodállást vállaló dolgozók kiégettek.

Kihasználja az orvosokat a politika

Nem támogatja a minimumfeltételek feladását és felpuhítását a Magyar Orvosi Kamara (MOK), mert ezek biztosítják, hogy a beteg biztonságos és megfelelő minőségű ellátást kapjon – jelentette ki dr. Éger István elnök. Később vitába szállt a közönség soraiból felszólaló Falus Ferenc ex-tisztifőorvossal, aki azt mondta, nincs értelme a minimumfeltételekhez hozzányúlni mindaddig, amíg a politika nem dönt arról, hogy mit vár az egészségügytől. Éger szerint ugyanis nem szabad várni a politikára, amely nem biztosítja a feltételeket a betegellátáshoz, és kihasználja, hogy az orvosok hivatásként tekintenek a munkájukra, és gazdasági érdekek mentén korlátozza a gyógyítók betegek iránti felelősségét. A szakmai fórum végül Falus Ferenc szavaival zárult, aki azt mondta, ne várjanak semmit a politikától, a kórházi osztályok dolgozói kezdjék el gyűjteni, és nyilvánosságra hozni a betegellátás minőségi mutatóit.