hirdetés

A régió első magánklinikája épül Nagykanizsán

Megkezdődött Nagykanizsán a régió első, komplex szolgáltatásokat kínáló magánklinikájának kialakítása; a befektető szerint a kórházi ellátással szemben nem konkurenciát, hanem alternatívát kínálnak a betegek számára.

Egy meglévő belvárosi ingatlan átalakításával, mintegy 150-200 millió forint ráfordítással épül az egészségügyi centrum, ahol egynapos sebészeti ellátást, valamint komplex kivizsgálási lehetőséget kínálnak a nőgyógyászattól a sebészeten, szemészeten és urológián át a belgyógyászatig. A klinikán 8-10 orvos dolgozik majd, munkájukat további tíz dolgozó segíti a várhatóan még idén megnyíló intézményben - mondta Szántó Miklós, a beruházó nagykanizsai Tridens 96 Kft. ügyvezetője.
A több mint tíz éve a cég tulajdonában álló épületben három szinten, mintegy ezer négyzetméteren alakítják ki az egészségügyi centrumot, a szükséges helyiségek, így a két műtő kialakítása már megkezdődött. Az ingatlanfejlesztő vállalkozás az átalakításokat követően a klinikát működtető cégben tulajdonosként is részt vevő orvoscsoporttal közösen vásárolja meg az egészségügyi berendezéseket.
Szántó Miklós elmondta, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral várhatóan szerződéses kapcsolatban áll majd a nagykanizsai klinika, így a társadalombiztosítással rendelkező betegek ugyanúgy térítésmentesen vehetik igénybe szolgáltatásaikat, mint a város kórházában. Nagy különbségnek tartja ugyanakkor, hogy nem kell több napot - esetleg zsúfolt - kórteremben tölteniük a betegeknek, de azt is, hogy a vizsgálatokra várakozási idő nélkül, kulturált körülmények között, meghatározott időben juthatnak be a páciensek.
Arra a kérdésre, hogy a Nagykanizsán kisebbségben lévő szocialista és szabad demokrata politikusok által számtalanszor kritizált városi kórháznak mennyire lesz konkurenciája az új intézmény, a beruházó közölte: hosszabb távon bizonyára az lehet, de a konkurencia "még soha senkinek nem ártott". A helyieknek választási lehetőséget, a kórháznak pedig szolgáltatási versenyt jelent a magánklinika - tette hozzá.



(forrás: MTI)

cimkék

Könyveink

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Pszichiátriai gondozási kézikönyv

    A könyv a krónikus pszichiátriai betegségek hosszú távú, akár évtizedekig tartó ambuláns ellátási formáját mutatja be. Ez a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...