hirdetés

A MOSZ januárban is folytatja

A Magyar Orvosok Szövetségének (MOSZ) akciója, amelyben már mintegy kétezer orvos nyilatkozott arról, hogy nem vállal önként túlmunkát, januárban országosan még nem okoz nagyobb fennakadásokat az egészségügyi ellátásban – mondta Bélteczki János, a szövetség elnöke pénteken.

A MOSZ annak ellenére folytatja akcióját, hogy pénteken a Magyar Rezidens Szövetség elnöke Papp Magor bejelentette: az Élhető magyar egészségügyért mozgalom keretében letétbe helyezett felmondólevelek átmenetileg, három hónapig nem aktiválódnak. Szerintük ugyanis Orbán Viktor miniszterelnök és Szócska Miklós egészségügyi államtitkár nyilatkozatai alapján 2012-ben megkezdődhet egy érdemi bérrendezés az egészségügyben.

Bélteczki János szerint egyelőre szó sincs megegyezésről, ezért akciójukat folytatják. Ennek kapcsán kifejtette: mivel a januári beosztások már december közepén elkészültek, így látni lehet, hogy várhatóan országos szinten még nem lesznek nagyobb fennakadások az ellátásban. Ugyanakkor bizonyos helyeken már januárban gondot okoz majd az ügyeletek betöltése.

Az akcióhoz egyre többen akarnak csatlakozni, ugyanis egyre nagyobb az elkeseredettség – mondta Bélteczki János. Arra is kitért, hogy a magyar jogrendbe is beillesztették azt az egységes uniós szabályozást, amely szerint bármilyen Európai Unión kívüli országból származó egészségügyi diplomás ember, aki megszerezte az unión belüli munkavállaláshoz szükséges kék könyvet, annak bére minimum – szakmai gyakorlattól függetlenül – 246 ezer forint. Mindemellett Magyarországon egy diplomás ápoló nagyjából bruttó 150 ezer forintot keres.

A MOSZ elnöke kiemelte: abban érdekeltek, hogy ezt a méltánytalan helyzetet megváltoztassák. Bélteczki János üdvözölte, hogy a "várva várt tárgyalások elindultak". Ezekre a Magyar Orvosok Szövetsége már most szakértőivel együtt készül.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Fül-orr-gégészet fej-nyak-sebészet

    A tankönyv összefoglalja a fül-orr-gégészetben és a szakma határterületein az utóbbi évtizedekben lezajlott diagnosztikus és...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Sorsdöntő génjeink

    Az USA-ban már nagy sikert aratott könyv Európában először magyarul jelent meg. A szerző a könyvében leírja, hogy milyen előnyökkel jár, ha valaki...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Akadémikus portrék - Erdei Anna - immunológus

    A kötet Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből készült...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...