A járványadatok titkolásának kizárólag politikai haszna van
Nagy Marcell, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára a Qubitnek azt mondta, egy potenciálisan halálos betegséggel szemben minden eszközt be kell vetni.
Nem csak a laikusok, még az orvosok között is akad, aki szerint az influenza is lehet halálos kimenetelű, mégsem kötelező ellene az oltás.
Az világ legnagyobb járványügyi hatóságai, például az amerikai CDC összehasonlító adatok tömkelegét hozta nyilvánosságra, ami alapján egyértelmű, hogy ami tavaly nyáron esetleg még jogos felvetés lehetett, az mára megválaszolt kérdéssé vált. Ennek értelmében ez a járvány nem vethető össze az influenzajárványokkal. A világhálónak köszönhetően ezeket az adatokat bárki kedvére tanulmányozhatja. Ha a közegészségügyre a tudományos kutatásokéhoz hasonló transzparencia lenne jellemző, az efféle elbizonytalanodások nem okoznának ekkora társadalmi károkat. Ahol nem transzparens az egészségügy, ott a betegek gyógyítása is sokkal nehezebb és bizonytalanabb. Szakmai szempontból egyáltalán nem hasznos például, hogy a hazai járványügyi adatok nem hozzáférhetők.
Milyen szempontból hasznos?
Kizárólag politikai haszna van.
A Magyar Orvosi Kamarának nem áll hatalmában az egészségügy transzparenciáján javítani?
A kamarának nincs ellenőrző funkciója, így legfeljebb jó példával tud elől járni, a saját működését tudja transzparenssé tenni. Számtalan alkalommal jeleztük az illetékes minisztériumoknak, hogy az adatok publikálása növelné az egészségügyi rendszer hatékonyságát, de nem történt semmi. Az ellátó orvosok sem tudtak olyan alapvető információkat, hogy a saját régiójukban például melyik intenzív osztályon mekkora a telítettség, hová irányíthatják a súlyos állapotba kerülő betegeiket. Ha valahol valaki eredményeket ért el, azokat sem tudta megosztani a többiekkel, így tanulni sem tudtak egymástól az orvosok. A magyarországi orvosok eléggé magukra vannak hagyva, pedig a szakmai műhelyek közötti kapcsolat a betegek érdeke is.
Az orvosok bérrendezése mégsem hozta el a várva várt fordulatot?
A másfél millió forintos fizetés, ami a köztudatba átment, többnyire csak a nagyon idős, több évtizedes tapasztalattal bíró orvosoknak jár. Az átlagos orvosok nem keresnek ennyit, sokan vannak, akiknek a bérrendezés a bevételei jelentős részének az elvesztését jelentette. Az orvosok havi jövedelme nagyon sok tényezőből állt: másodállást, rengeteg ügyeletet vállaltak, emellett tény, hogy bizonyos területeken jelentős volt a hálapénz. A paraszolvencia elsősorban a műtétes szakmáknál, illetve a szülészet-nőgyógyászat területén volt meghatározó. A hálapénz intézményének az eltörlését, illetve az orvosok alapbérének a megemelését az ügyeleti díjak emelése viszont nemhogy nem követte, hanem a töredékére csökkent. Ez azt is jelenti, hogy az orvosoknak már nem áll érdekükben sok ügyeletet vállalni, így félő, hogy összeomlik az ügyeleti rendszer.
A hálapénz kivezetése sem tűnik egyértelmű sikersztorinak, a szülész-nőgyógyászok elég hatékonyan lobbiztak azért, hogy rájuk ne vonatkozzanak a másokra érvényes szabályok.
A nőgyógyászok alkupozícióját nem a hálapénz kivezetésével, hanem éppúgy a transzparens egészségüggyel lehetne megreformálni, mint minden más területet. Azzal, ha a nők a szülés előtt meglátogathatnák a közelükben lévő kórházakat, megismerhetnék az azokban dolgozó orvosokat, ápolókat és szülésznőket, beszélgethetnének velük, statisztikákat nézegethetnének a szülészeti osztályok és orvosaik eredményességéről és meggyőződhetnének arról, hogy jó kezekben lesznek, bárkihez is kerülnek, amikor eljön a szülés ideje. Nonszensz az a magyar sajátosság, hogy mindenki a saját szülészorvosához ragaszkodik, mert az esetek 99 százalékában ez nem az adott szakember minőségi mutatóin vagy a valós teljesítményén alapul.
