hirdetés

A humán vagyont kéne vigyázni

Sikeres ország nem is képzelhető el úgy, hogy közben gyorsuló mértékben fogy a népessége, írja Csath Magdolna közgazdász a Magyar Nemzetben.

Minden kormány felelőssége, hogy a rábízott erőforrásokkal gondosan gazdálkodjék. Az erőforrások között a legértékesebb a humán erőforrás, illetve – még kifejezőbben – a humán vagyon. Ezért vizsgálni kell a halálozások növekedése és ezzel összefüggésben a felgyorsult népességfogyás okait országos és regionális szinten is.

A rossz népesedési adatok okait érdemes objektív módon feltérképezni. Kevés azt a tipikus magyarázatot adni, hogy a magyarok egészségtelenül étkeznek. Meg kell vizsgálni a rendelkezésre álló munkahelyek típusát, az azokban végzett munka jellegét (hatását az egészségre és a várható élettartamra), a munkahelyi és társadalmi légkört, a minőségi oktatáshoz és egészségügyhöz való hozzáférés lehetőségeit, a környezeti ártalmakat. Figyelemfelkeltő, hogy a városi porszennyeződés tekintetében 2014-ben a rendelkezésre álló Eurostat-adatok alapján Magyarország volt a második legrosszabb pozíciójú ország (Bulgária mögött).

Arra is érdemes felfigyelni, hogy Magyarországon a munkahelyi balesetek száma 2015-ben 17 013 volt, ami 19 százalékkal több, mint 2011-ben. Ennek mi az oka? Nincs-e köze az összeszerelő munkahelyekre jellemző túlhajtottsághoz, a növekvő stresszhez?

Tudjuk: nem új problémáról van szó, a fogyás 1990-ben kezdődött, és azóta kisebb-nagyobb intenzitással folytatódik. Sok kutatás vizsgálta az okokat. Azonban indokolt lenne a felgyorsult fogyás okainak újabb, a társadalmi-munkahelyi és környezeti hatásokat is részletesen vizsgáló kutatása. Azért is, hogy az eddigi állami lépéseknél hatásosabban és eredményesebben lehessen kezelni a problémát – azaz megállítani végre a népességfogyást. Hiszen ahogy gróf Széchenyi István is figyelmeztet bennünket: „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.”

Csath Magdolna írását itt olvashatja.

(forrás: Magyar Nemzet)

Könyveink

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A tudatos jelenlét a függőségből kivezető úton

    Ez a hiánypótló kötet függőségben érintetteknek nyújt praktikus, minden részletre kiterjedő útmutatást a...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more Patikai emlékek. Kerámiaedények

    A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum gyógyszerésztörténeti szakgyűjteményei közül nem csupán számbeli nagyságával, és szakmailag...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...