hirdetés

Egészségpolitika

A Fidesz szerint az MSZP újra bevezetné a vizitdíjat

Azzal, hogy Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke egy tévéműsorban elismerte, hogy jó döntés volt 2007-ben a vizitdíj bevezetése, többek között nem kevesebbet állít, minthogy a díj megtartása lényegesen segítette volna az egészségügyi finanszírozását – mondta Pesti Imre, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.
Mint hozzátette: ez a kijelentés egyben azt is jelzi, hogy a szocialisták, ha módjukban állna, újra bevezetnék a vizitdíjat és a kórházi napidíjat.
 
Az ellenzéki politikus úgy vélte, ez érzéketlenség a szocialisták részéről. Ez a lépés a népakarat figyelmen kívül hagyását is jelentené – emlékeztetett a díjakat eltörlő népszavazásra Pesti Imre, aki arra kérte a szocialista pártelnököt, hogy ne fenyegesse a betegeket.
 
Pesti Imre szerint a vizitdíj bevezetésétől várt javulás nem következett be, hiszen a díjakkal együtt realizált összesen 23 milliárd forint nem ellentételezte az egészségügyből kivont 250 milliárd forintot, továbbá a díj miatt azok a betegek sem keresték fel orvosukat, akiknek erre szüksége lett volna. „A lakosság szegény rétegének 20–25 százaléka éppen a napidíjak miatt nem vette igénybe az egészségügyi ellátást” – fogalmazott.
 
Komolytalannak és elfogadhatatlannak nevezte az ellenzéki honatya, hogy a betegterhek növekedésétől várták az ágazat finanszírozhatóságát.
 
Pesti Imre azt mondta, hazudtak a szocialisták a 2006-os kormányban, hiszen akkor azt állították: nem lesz vizit- és kórházi napidíj, de ezt 2007 februárjában mégis bevezették. „Ma megalapozottan gondolhatjuk, hogy amennyiben hatalmon maradnak, maradnának, akkor a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ismételten bevezetnék, hiszen a pártelnök asszony (Lendvai Ildikó) ennek jótékony hatásáról beszélt” – mondta Pesti Imre.
 
Ez a kijelentés Pesti Imre szerint azt jelzi, hogy a szocialisták egy része az állampárti viselkedéskultúrát hozta magával, és nem tanultak a rossz döntésekből. A pártpolitika megint felülírja náluk a szakmaiságot, és egyes MSZP-s képviselőknek „természetes” a népszavazási eredmény figyelmen kívül hagyása – emelte ki.
 
A fideszes képviselő azt kérte Lendvai Ildikótól és politikustársaitól, hogy térjenek vissza a demokratikus játékszabályokhoz, mert a demokratikus közélet valamennyiüket ezen szabályok betartására kötelezi.
„Lendvai Ildikó a választási kampányban ne fenyegesse a betegeket, akik az elmúlt időszakban amúgy is vesztesei voltak annak a rossz gazdaságpolitikának, amelyet a szocialisták okoztak” – fogalmazott a fideszes képviselő.
 
MTI

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Akadémikus portrék - Hollán Zsuzsa - orvos-hematológus

    „… tény, hogy három, Magyarországon az ötvenes években elmaradott, alapvetõen fontos szakmát...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Zsebdoktor utazóknak - Patika Magazin könyvek

    A könyv részletesen tárgyalja az utazás közben előforduló megbetegedéseket, azok kezelési módját, az utazás előtt...

  • learn more Rurik Imre (monográfia) FÉRFIGYÓGYÁSZAT

    A monográfia a férfiak szomatikus, mentális és szociológiai sajátosságait taglalja, amelyek a "férfiléthez" köthetők,...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...