hirdetés

A betegérdek, s a rendszerben dolgozók megtartása a legfontosabb

A betegérdek, az "ellátás érdek", s az egészségügy rendszerében dolgozók megtartása az egyik cél, amit a Semmelweis Terv megvalósításával el akarnak érni - mondta Szócska Miklós csütörtökön este Székesfehérváron.

Az egészségügyért felelős államtitkár országjáró körútja során elsőként a Közép-dunántúli régióban, Komárom-Esztergom, Veszprém és Fejér megye egészségügyben érintett vezetőivel folytatott megbeszélést az ellátórendszer korszerűsítésével kapcsolatos kérdésekről.

Programjának utolsó állomásán, a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban előbb sajtótájékoztatót tartott, majd fórumon találkozott a három megye egészségügyi intézményeinek fenntartóival, vezetőivel.

A fórumot megelőző sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az egészségügyben komoly válsághelyzet van, "emberi erőforrás krízishelyzetet élünk meg". A Semmelweis-terv megvalósításának egyik célja, a betegérdek, az ellátás érdek és a rendszerben dolgozók megtartása - fogalmazott az államtitkár. Az ellátás érdeke fontosabb, mint az egyéni és a részérdek, s felül kell, hogy írja azokat a megoldások megtalálásánál.

Mint mondta, "azon lesznek", hogy a még feltárható tartalékokat a bérekbe vissza tudják forgatni, hogy meg tudják tartani a munkaerőt.

"Megörököltünk egy polgárháborús állapotot, egy túlélési küzdelmet az intézmények között," ettől el kell vonatkoztatni, s a betegek érdekeire kell koncentrálni - mondta.

Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, egy kórház szintjén nehéz ugyan tartalékokról beszélni, mert az intézmények eléggé "ki voltak véreztetve", de vannak jó példák. "Ha egy beszerzési társulásban vannak olyan kórházak, amelyek 20- 30 százalékos megtakarítást érnek el a gyógyszer közbeszerzésben, akkor ki kell (...) használni a "méretgazdaságosság" lehetőségét számos területen való együttműködéssel.

A kórházak adósságállományával kapcsolatos kérdésre azt mondta, hogy az intézményeknek tavaly év végén juttatott kompenzáció várhatóan "érezhető eredményt mutat majd", s ha néhány százmillió forintot vissza tudnak forgatni a rendszerbe, a fennmaradó adósságállománynak "érezhető részét" kezelni tudják, s nem lesz "feltétlenül a túlélésre kiélezett éve az idén az egészségügynek".

"Hozzá láthatunk az átrendezéshez úgy, hogy nem a fennmaradásért küzdünk mindennap" - mondta az államtitkár.

(forrás: MTI)

Könyveink

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A patológia alapjai - szókratészi modorban 2. kiadás

    A patológia oktatásának egyik legfőbb célkitűzése a tanultak klinikai alkalmazása, a makroszkópos,...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Biológiai terápia a hazai reumatológiai gyakorlatban

    Az intercelluláris kommunikáció és ezen belül a citokinek szerepének és jelentőségének megismerése...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...