hirdetés

100 ezer forint béremelést az orvosoknak

Gyenes Géza és Pősze Lajos határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűlésnek az orvosok és egészségügyi szakdolgozók azonnali érdemi bér- és jövedelememelésére.

Kezdeményezésüket az egészségügyben dolgozók elvándorlásával indokolták, melynek megállítására 2011. januárjától havi nettó 100 ezer forint béremelést tartanak indokoltnak az orvosoknak és 45 ezer forint biztosítását az egészségügyi szakapparátusnak. A számítások szerint ennek megvalósítása közel 120 milliárd forint nettó kiadást jelentene éves szinten.

Az indoklás szerint az egészségügyben dolgozók a társadalom többségének megítélése szerint végzettségükhöz és munkájuk felelősségéhez képest különösen méltánytalanul alacsony bérezésben részesülnek. A társadalom többsége azzal is tisztában van, hogy ezt a helyzetet nem kompenzálja a hálapénz szégyenletes intézménye.

Ez a helyzet azt eredményezte, hogy felgyorsult mind a pályakezdő, mind a szakképesítéssel rendelkező orvosok, egészségügyi szakdolgozók elvándorlása, megindult az állami egészségügy magánszférába történő kiszerveződése, és megállíthatatlanul folytatódik az egészségügyben az utánpótlás ellehetetlenülése.

Szócska Miklós egy mai, kórházvezetőkkel és szakmai szervezetekkel tartott egyeztetésen úgy fogalmazott a bérekkel kapcsolatban: ennek a kérdésnek a kezelése csak alapszinten van benne a jövő fő irányait megfogalmazó Semmelweis-tervben, de komoly előrelépés várható a következő hetekben. Az államtitkár hozzátette hozzátette: Mindenki látja, hogy előbb a rendszer átszervezésére van szükség. Ha erősödik a kórházak közötti együttműködés, akkor azzal pénzt lehet megtakarítani, amit a munkakörülmények javítására és a bérek emelésére kell költeni.

Gyenes Géza néhány napja a 2011-es költségvetésre nyújtott be módosító javaslatcsomagot, melyben 157 milliárd forint többletet juttatna az egészségügynek: 2 miliárd forintot szán a háziorvosi rendelők felújítására, 5,5 milliárdot adna a rezidenseknek - ezzel biztosítva a Magyar Rezidens Szövetség által is említett havi 200 ezer forintos bért -, 5 milliárdot kapnának a mentők és a betegszállítók, valamint 30 milliárdot az alapellátás, további 120 milliárdot pedig a kórházak és szakrendelők.

hirdetés

Könyveink

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Útmutató a SCID-5-CV használatához

    Nélkülözhetetlen segédlet a nemrégiben megjelent strukturált klinikai interjú (SCID-5-CV) alkalmazásához. Szakembereknek és leendő...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben

    Az „Infekciókontroll a bentlakásos szociális intézményekben” című könyv egy olyan hiánypótló mű,...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Adonisztól Schwarzeneggerig - Férfiideálok és civilizáció

    Ha divatról, szépségideálokról van szó, automatikusan a nők jutnak eszünkbe. A férfiakról nem is...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more Szombathely belvárosának látványtérképe

    Több száz légi fotó és közel ezer földi felvétel segítségével készítette el Ferenc Tamás képzőművész a mai...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...