Zsigmond kora

Mély tüzű vörös, kék bársonyba csomagolt falak mentén csillog a rengeteg arany. Ez az első benyomása annak, aki belép a centenáriumát ünneplő Szépművészeti Múzeum kiállítására, mely Luxemburgi Zsigmond korának tárgyi kultúráját mutatja be, pazarul. Minden idők legnagyobb magyar múzeumi vállalkozása a kiállítás, a költségvetést, a bemutatott tárgyak mennyiségét, a kölcsönző múzeumok számát illetően: a világ 19 országának mintegy száz gyűjteményéből csaknem 400 tárgy látható.
A Magyarországon Nagy Lajos lányának férjeként trónra lépő, 1387 és 1437 között uralkodó Zsigmond hosszú élete alatt zsenge korú férjből lett erőskezű, birodalmi reformokat végrehajtó, az európai politikát meghatározó uralkodó. Az élete folyamán szép sorban magyar királlyá, német–római császárrá, cseh uralkodóvá koronázott Zsigmond alakját többször újra és újraformálta a történelmi emlékezet: a marxista történetírás, például, előszeretettel emlékezett meg „pazarló” voltáról; Husz János megégetéséért pedig „nemzeti és forradalmi mozgalmak eltiprójaként” értékelte. Ez a kiállítás kiegyensúlyozott képet nyújt a Dürer képe alapján metsző intellektusú és hatalomvágyó Sigismundosról: ötvenéves uralkodása a középkor viszonyai között, már a török fenyegetés árnyékában viszonylagos nyugalmat, stabilitást hozott a régióban, s vitathatatlan művészeti virágkor emlékeit hagyta hátra, melyet hol internacionális, hol késő gótikának neveznek. A kiállítás bemutatja Zsigmondot reformokra nyitott modern politikusként, aki számos birodalmi újítását a biztos hátországnak tekintett Magyarországról indította, így országunkat beemelte az európai politika fősodrába. Elénk állítja Magyarország történetének első mecénásaként is, Mátyás király előképeként, aki egyfelől francia mesterek egész hadát hozta Budára, másfelől rendszeres udvari megrendeléseinek nyomán a magyar céhek, iparosok a helyi szűk piac korlátait jóval meghaladó művészi szabadsággal dolgozhattak, s termeltek középeurópai, európai piacokra.