Wes Anderson: Édes vízi élet

Kötött sapkák sós vízben párolva

 Vannak amerikai független filmesek, akik szerzői eszközökkel, milliók számára közérthető módon mesélnek nagy, kerek történeteket (Alexander Payne: Kerülőutak), mások azonban saját, képzelt világukat pátyolgatják, majd mutatják meg a közönségnek egy icipici nyíláson keresztül. Wes Anderson az utóbbiak közé tartozik.
Ha az egyszeri néző szeretne két órácskára alámerülni az interkulturális mocsokban, nyújtózni kicsit egy hatalmas rendezői agymenés kényszerű hőseinek világában, és bizseregve elborzadni, akkor biztosan David Lynch valamelyik kizökkent opusát választja az esti kétszersült és madártej mellé. Akik azonban jóval szerényebb kivitelben kívánják csodálni a művészi fantázia nagyságát, és csupán kóstolgatni akarják a rendezői víziók intimitását, nem beléjük henteregni, azok biztosan jól fogják magukat érezni Wes Anderson minibirodalmában. A texasi születésű rendező úgy látja és láttatja a világot, mintha egész gyerekkorát a Southfork Ranch kényelmes nappalijának sarkában töltötte volna, a Ewing család vacsora utáni tartalmas beszélgetéseit hallgatva. Anderson szereti a hírességeket, az elegáns, lehetőleg uniformisszerű ruhákat, a csinos nőket – egyszóval a stílust. Ha nem lenne iszonyatos ficama ezen a téren, már legalább 15 éve Párizsban élne, és anorexiás kelet-európai manökenekkel forgatna egzisztencialista thrillereket. A ficam azonban szerencsére adott, így aztán az írórendező rendszeresen álmodik vászonra MÉTA melegítőben izzadó exteniszezőket (Richie Tenenbaum – Luke Wilson), nikotinmániás írólánykákat (Margot Tenenbaum – Gwyneth Paltrow), naftalinszagú örökségvadászokat (Royal Tenenbaum – Gene Hackman) és meszkalinon csüngő indiánregény- írókat (Eli Cash – Owen Wilson). Aki látta a Tenenbaum, a háziátok című családi retrodrámát, az tisztában van az andersoni világ elsődleges stílusjegyeivel, valamint azzal a ténnyel, hogy Ben Stiller puszta jelenléte akárhány vígjátékot agyoncsap. Anderson új filmje, az Édes vízi élet több szempontból is előrelépés a 2001-es Tenenbaumhoz képest: mert nem szerepel benne Stiller, és mert az állandó írótárs Owen Wilsont ezúttal felváltotta Noah Baumbach, a The Simpsons rajzfilmsorozat egykori írója.