Vízválasztó életszakasz
Felületesen nézve a gyermekkor középső szakasza, amely kb. 5 éves kortól a serdülőkor kezdetéig tart, eseménytelennek látszik az azt megelőző és követő fejlődési stádiumokhoz képest. Az idegtudomány, az evolúcióbiológia, a paleontológia és az antropológia által felfedezett újabb tények azonban ellentmondanak ennek.
Ebben az életkorban nagyon kifejezett a kognitív kreativitás és az ambíció, az agy kishíján eléri felnőtt méretét és az agyi kommunikációt biztosító szinaptikus kapcsolatok tízmilliárdjai alakulnak át és fejlődnek ki. Az elképesztő ütemű agyi érést egy adrenarche-nak nevezett hormonális változás is támogatja, amelynek során a mellékvesék olyan hormonokat bocsátanak a véráramba, amelyek az agyra is hatnak. A legfontosabb ezek közül egy androgén hormon, a dihidroepiandroszteron (DHEA). Az androgén hormonok ebben a korban serkentik egyes agyterületek, az inzula és az elülső cinguláris kéreg fejlődését, amelyek alapvető szerepet játszanak az érzelmi és szociális jelzések megértésében.
Az adrenarche történéseinek részleteit még csak most kezdik felfedezni a kutatók, de már így is éppen olyan fontos eseménynek látják, mint a pár évvel később bekövetkező nemi érést.
A gyermekkor középső szakaszában fejlődik ki szinte teljes egészében agyunknak az a része, a frontális lebeny, amely a leginkább „emberi”: ennek következtében válunk képessé arra, hogy kontrolláljuk ösztönös impulzusainkat, hogy ésszerűen gondolkozzunk, hogy koncentrálni tudjunk és hogy a jövőre vonatkozó terveket alkossunk.
A kisgyermekek ugyan már tudhatnak valamit a halálról, és szörnyeket képzelhetnek az ágy alá, de csak a gyermekkor középső stádiumában leszünk képesek arra, hogy kezeljük félelmeinket és elfogadjuk, hogy a halál mindannyiunk közös sorsa.
A fosszíliákkal foglalkozó kutatók szerint a hosszú középső gyermekkor viszonylag új fejlemény az emberi evolúció során; unokatestvéreinkben, a neandervölgyiekben ez még nem létezett. Más kutatók azt vizsgálták, hogy a különböző kultúrákban, illetve történelmi korszakokban hogyan viszonyultak az emberek a gyermekkor középső stádiumához. Gyakorlatilag minden megvizsgált csoport vízválasztónak tekintette, illetve tekinti ezt a fejlődési stádiumot: a gyermekek ekkor kezdenek függetlenné válni és elfoglalni helyüket a szélesebb közösségben.
Az anatómiai változások nem túl jelentősek a gyermekkornak ebben a szakaszában. Kezdenek megjelenni a felnőtt fogak, és növekszik a gyermek, de lassúbb ütemben, mint korábban vagy mint a serdülőkor folyamán.
„A felnőttkor nemcsak azt jelenti, hogy szexuálisan érettek vagyunk, hanem azt is, hogy csontrendszerünk is érett” – mondja dr. Jennifer Thomson, a Las Vegas-i Nevadai Egyetem munkatársa. „Egy lánynak megjöhet az első menstruációja már 11 éves korában, de medencéje csak 18 éves korára éri el felnőtt méretét.”
Az emberi gyermekkor 18 éves időtartama sokkal hosszabb, mint amit bármilyen nagy majomban látunk. A csimpánzok például már 12 éves korukra teljesen kifejlődnek. Dr. Thompson és kanadai kollégája, Andrew J. Nelson megvizsgálták a neandervölgyi ember, a Homo erectus és számos más korai hominida maradványait, és arra a következtetésre jutottak, hogy ezek növekedése nem a mai emberéhez, hanem inkább a csimpánzéhoz hasonlított: 12–14 éves korukra ezek is elérték felnőtt méretüket.
A neandervölgyiek rövid ideig éltek és kemény életük volt – feltehetően ezért kellett gyorsan felnőtté érniük. A megnyúlt gyermekkor csak a Homo sapiens-szel jelent meg mintegy 150.000 éve. A Homo sapiens élettartama már hosszabb volt – nem kellett olyan gyorsan felnőniük és szülőképessé válniuk.
A gyermekkor középső szakaszában a szülők elvárásai megnőnek gyermekeikkel szemben. Ilyenkor a gyermekek már képesek munkát végezni, gazdasági értékük van. A fiúk esetleg kecskéket őriznek, vadásznak, halásznak és üzeneteket közvetítenek. A lányok szőnek, vizet hordanak, gabonát őrölnek, tűzrevalót szednek és vigyáznak kisebb testvéreikre.
A gyermekek által végzett munka jellege és mennyisége kultúránként nagyon eltérő. Karen Kramer és Russell Greaves, a Harvard Egyetem kutatói 16 tradicionális kultúrában vizsgálták meg, hogy a lányok átlagosan mennyi időt töltenek munkával (nem beleértve a gyermekvigyázást). A legkeményebben az észak-kenyai állattenyésztők gyermekei dolgoztak: naponta átlagosan 9,6 órát. A nepáli mezőgazdasági munkások lányai sem maradtak el ettől nagyon: napi 7,5 órát töltöttek munkával. Ezzel szemben a Venezuela középnyugati részén élő Pumé csoport lányai jóformán egyáltalán nem dolgoztak, legfeljebb napi egy órát, és azt sem hatékonyan – fiútestvéreiktől sokkal több munkát vártak el a szülők. A tipikus azonban az a legtöbb kultúrában, hogy a gyermekkor középső szakaszának kezdetén valamilyen új feladatot kap a gyermek. Így van ez a mi kultúránkban is: a gyerekek ekkor kezdenek iskolába járni.
Számos más döntően fontos változás zajlik le ilyenkor. Ekkor kezdenek barátkozni a gyermekek, ekkor alakulnak ki a baráti csoportok, és ekkor válnak külön a lányok és a fiúk. Ebben a korban fogják fel, hogy másoknak is van elméjük, vannak terveik és vágyaik. Komoly erőfeszítéseket tesznek az őket körülvevő világ szabályainak elsajátítására, legyen szó játékról, szlengről vagy bármilyen más viselkedésről. Igen érzékenyek az igazságosságra és a tisztességre: azonnal észreveszik, ha valaki többet markol, mint amennyi járna neki. Fontos és izgalmas ez az életkor.