Versenyre készülünk

Privatizációs tendereken indulnak, az egészségpénztártól kapott bevételekből több tízmilliós fejlesztéseket hajtanak végre – köztulajdonban levő egészségügyi intézményektől szokatlan viselkedés. A Medical Tribune Pásztélyi Zsoltot, a Vasút-egészségügyi Kht. ügyvezetőjét kérdezte terveiről.

A MÁV-kórház neve jól csengő márkanév, és a vasutasoknak saját biztosítótársaságuk is van. Kézenfekvő lenne, hogy induljanak valamelyik új egészségbiztosítóért.
– Nem pályázunk, mert nem tudjuk teljesíteni a követelményeket. Tíz évvel ezelőtt a MÁV vezetői gondolkodtak azon, hogy az ellátórendszerünket megtartva biztosítótársaságot alapítsanak. Modellértékű kezdeményezés lehetett volna, de meghiúsult, részben a vasutas szakszervezetek hozzáállása miatt.

Ám idő közben elfogadta a parlament a biztosítási törvényt, és még mindig jobb egy saját biztosító, mint egy idegen.
– A vasutasoknak talán jó lenne egy saját biztosító, de azt is vegye figyelembe, hogy a MÁV dolgozói sokat betegeskednek, a mozdonyvezetők halláskárosultak lesznek, a pályamunkások pedig mozgásszervi rehabilitációra szorulnakimages/

Vagyis pénzügyi öngyilkosság lenne önként létrehozni egy olyan társaságot, ahol szinte csak nagy kockázatú tagokat gyűjtenek össze?
– Jól látja. Egy kizárólagos, csak a vasutasokra alapozott biztosító aligha lehetne nyereséges. Csakhogy ami a pénztáralapításnál hátrány, az a szolgáltatások versenyében éppen előnyt jelenthet, hiszen országos intézményi hálózattal rendelkezünk.

A szerkezetátalakítás miatti kapacitáscsökkentés, a finanszírozási szabályok változása és a vizitdíj bevezetése hogyan hatott tavaly a vasútegészségügyre?
– A múlt év hullámai kevésbé érintettek bennünket, mert bevételünk fele a járóbeteg-ellátásból származik. De tény, hogy az intézmények többsége megérezte a változásokat, hisz a gyógyító-megelőző ellátásokra elkülönített kasszában átlagosan a szolgáltatók egyhavi finanszírozási összege „ragadt benn”. Az intézmények egy része még a teljesítmény- volumenkorlát által meghatározott szintet sem tudta elérni. Nálunk ezzel nem volt gond.

Hogy csinálták?
– Egyrészt olyan ismert és elismert orvosokkal igyekeztünk szerződni, akik pácienseiket is magukkal hozták. Másrészt az ellátási kötelezettségünk már nemcsak a vasutasokra, hanem a honvédelmi és a rendvédelmi dolgozókra is kiterjed, emiatt több beteget gyógyíthatunk. A szolgáltatásaink minőségéről sokat elárul, hogy most nyertük el a Magyar Államkincstár és a Magyar Nemzeti Bank kétezer dolgozójának foglalkozás-egészségügyi ellátására kiírt pályázatot.

Egy intézetvezető, aki nem panaszkodik?
– Nem sírok. Egy költségvetési intézménynek azonban akkor is muszáj panaszkodnia, ha ügyesen gazdálkodik, egyébként elvonják tőle a megtakarításait. Mi azonban gazdasági társasági formában működünk.

Úgy hírlik, több százmillió forint van a bankszámlájukon. Az önök félretett pénzére nem pályáznak a tulajdonosaik?
– Ennek ára volt, átvállaltuk tőlük a fejlesztési feladatok zömét. 2003-ig a MÁV évi 50-100 millió forintot költött az általunk bérelt ingatlanokra. Azóta az állami támogatás mértéke töredékére esett vissza, és ezzel arányosan nőttek a mi befektetéseink. Tavaly 110 millió forintnyi értéknövelő beruházást hajtottunk végre MÁV-ingatlanokon, és további 40 millió forintot költöttünk a Kincstári Vagyonkezelési Igazgatóságtól bérelt, volt központi MÁV-kórház rendelőintézetének felújítására.

Miközben látványosak a fejlesztéseik, sorra indulnak privatizációs pályázatokon is. Miért akar egy többségi állami tulajdonban levő cég privatizálni?
– Ez csak Magyarországon furcsa, a világon másutt számos példa van rá, hogy köztulajdonban levő cégek más vállalatokat vásárolnak. A francia gázművek, a Gas de France például egész sor gázszolgáltató céget vásárolt meg a világban, de nálunk is előfordult már, hogy például Debrecen város önkormányzata meg akarta szerezni a miskolci vízellátás működtetésének jogát. Minden a hozzáállástól függ... Mi is indultunk a ferencvárosi szakrendelőért és a svábhegyi gyermekgyógyintézet járóbeteg-szakellátásáért.

De nem nyertek.
– Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy soha nem is fogunk! Még az Egyesült Államokban is a kórházak 83 százaléka a miénkhez hasonló nonprofit formában működik, sikeresen. De a MÁV-kórház szakrendelőjének átvétele jelenleg csaknem teljesen leköti az erőinket. Tetőt újíttattunk fel, ablakokat és három liftet is cseréltettünk, a digitalizált radiológia kialakításának munkálatai is most zajlanak. Arra készülünk, hogy a jövőben élénkülhet a verseny, ezért vonunk meg minden fillért magunktól, ezért alacsonyabbak a béreink, mint a közszférában. Sajnos.

Önkizsákmányolás?
– Az, de ne felejtse el, hogy munkatársaink megértették, hogy miközben több száz dolgozót bocsátottak el a MÁV-kórházakból, az állásuk továbbra is biztos, látják a fejlesztéseket is.

Ön népszerű vezető?
– Elfogadnak. Nagyon fontos, hogy értsék és tisztességesnek véljék a szándékaimat, amellett nem árt az sem, ha úgy gondolják: a vezetőjük mindenhez ért.

Csakhogy ez lehetetlen.
– Ez igaz, de óriási előnyhöz juthat a piacon az, aki képes kezében tartani a folyamatokat, és nem kell átvilágító cégektől megvásárolnia az ehhez szükséges tudást.

Hogyan tud egy vezető tervezni, amikor minden folyton változik?
– Igaz, hogy a tervek a levegőben úsznak, de ha valaki ért a finanszírozáshoz, átlátja a számokat, és szabadabban tud dönteni.

Úgy beszél, mintha egy nagyvállalatot irányítana.
– Mert ez egy nagyvállalat.

A Vasút-egészségügyi Kht. az SZDSZ által irányított gazdasági tárcához tartozik, ugyanakkor ön a felelős szerkesztője a gazdasági vezetők szaklapjának, amely sorra hozza a több-biztosítós modell ellen érvelő cikkeket. Nem koppintottak még emiatt a fejére? – Nem, még csak szóba sem került. Szívesen közölnénk „pró” cikkeket is, de amit leírunk, az szakmailag támadhatatlan, mert igaz. Az persze más kérdés, hogy a mostani egészségügyi vezetés úgy tartja, az ágazat állapota miatt minden jobb annál, mint ami van. A Molnár-doktrína szerint olyan szövevényesek az érdekviszonyok, hogy csak akkor mozdulhatunk, ha minden korábbi szálat elvágunk. Noha ebben van valami, én mégis a szerves fejlődés híve vagyok, mert a mindent lerombolni és újraépíteni taktikája felesleges áldozatokkal jár.

Miért kellene mindent lerombolni?
– Az egészségügy irányítói arra hivatkoznak, hogy már 15 éve tart az egészségügyi reform és közben nem történt semmi.

És ez igaz?
– Nem. Világviszonylatban is jó finanszírozási rendszer alakult ki, a betegek a szolgáltatások széles köréhez juthatnak hozzá a biztosításukért. Csakhogy a finanszírozási rendszer felülvizsgálata elmaradt, és az OEP vásárló funkcióját sem sikerült megerősíteni.

Ön egyetértett a vizitdíj bevezetésével?
– Nem. De most azon kell gondolkodom, hogy a megszüntetéséből adódó 100 millió forintnyi hiányt miből pótolom.

Viszont nem lesz gond a volumenkorláttal, a betegforgalom várható növekedése miatt nem lesz kihasználatlan kapacitásuk.
– Ha nem vigyáznánk, most már néha átlépnénk a korlátot. Emiatt meg kell fontolnunk, hogy csak azokat a betegeket fogadjuk, akiket kötelező ellátnunk.

És mi lesz azokkal az orvosokkal, akiket éppen a „civil” betegkörük miatt szerződtettek?
– Nagyon nehéz, de megértik: nem hagyhatjuk, hogy a folyamatok vegyék át az irányítást, nekünk kell kézben tartanunk őket. Ez azonban rendkívüli módon megnehezíti a helyzetünket, ezért remélem, hogy a vizitdíj ellentételezésére valamilyen központi intézkedés születik.