Vérpatron

EPIZÓD

A halál mint epizód gyakran (az operában szinte mindig) a drámák és az előadások kulminációs pontja, néha pedig szimbólum vagy metafora. Gondoljunk Hamlet halálára – „a többi néma csend” –, vagy az Ármány és szerelem befejezésre a végzetes limonádéval (régebben a fennköltség okán citromos víznek mondták), amelynek méregtartalma úgy hat, hogy a színpad lehetőség szerint mentesüljön mind a naturális haláltusától, mind a komikumtól.
Rába Roland mint Caligula – Camus Caligula című drámáját a Radnóti Színház játssza a Ruttkai Éva Színházban, a volt Metró (Szikra) mozi helyiségében – látványosan és hosszan hal meg. Az eredeti darabban egyszerűen megölik. Leszúrják, késsel vagy tőrrel. Ott is hangsúlyos tett, hiszen az egész darab erre megy ki, ezt készíti elő, beleértve magát a címszereplőt, akinek tettei a halál kihívásának, kikényszerített „öngyilkosságnak” is tekinthetők. Azt mondja összeszurkálva: „Még élek.” És meghal.