Verdi: Stifellio; Rigoletto

Két év, két opera

Az 1850-es évek elején az ereje teljében lévő Giuseppe Verdi szinte egyszerre foglalkozik négy operával: Rigoletto, Traviata, A trubadúr és a Stifellio (miközben minden vágya, hogy a Lear király alapján írjon dalművet).  Míg az első három világsiker, a negyedik bukás 1850. november 16-án Triesztben, és ennek csak részben oka a librettó zavarossága, hiszen A trubadúr cselekményét állítólag maga a maestro sem értette. Inkább a túlzott moralizálás a felelős: Stifellio, a protestáns pap a zárójelenetben szinte emberfölötti humanizmussal bocsát meg házasságtörő nejének. A szcéna megkapó és szívbemarkoló, a mélyen emberi történés egyfajta mise hangulattal telítődik, a profán és a szent ritka szép zenei elegye ez. Ám Stifellio túlzott nagyvonalúsága inkább a valószínűtlenség érzetét kelti a nézőben, az emberi dráma vértelenné válik. És az egész partitúrán érezhető a sietség, kicsit összecsapott az egész.