hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Vége a kórházak önállóságának

Forradalmi átalakításra készül az egészségügy irányításában a kormány, írja a Népszabadság, amely szerint a kormány a hét végét az egészségügyre szánja.

A kormány számára készült előterjesztésből kiderül: egy-egy kancellár mintegy egy-, másfél millió lakos egészségügyi ellátását szervezheti, és felügyeli a 600 milliárdos szakellátás rájuk jutó részének elköltését is.

Ami biztos, hogy a kancellárok színre lépésével a kórházak önállósága megszűnik. Bár jogi személyek maradnak nem lesz önálló költségvetésük, finanszírozásukat az őket irányító kancellária költségvetésén belül fogják kezelni. A mostani főigazgatók szerepe legfeljebb a szakmai irányítás maradhatna, a gazdasági igazgatóknak pedig nem is jut feladat.

A munkáltatói jogok, a pénzügyi döntések a kancellárokhoz kerülnek, épp úgy, mint a kórházak háttérszolgáltatásainak irányítása: a logisztikáé, a bérszámfejtésé, a karbantartásé. Ez utóbbi lehetőséget ad például arra, hogy a kórházi karbantartó csapatoknak nem egyetlen intézmény elszakadt vezetékével vagy eldugult csatornáival kell foglalkozniuk, hanem valamennyi közeli kórházéval. Sőt az is lehet, hogy egyetlen takarító céget vetnek be az adott területen. Az előterjesztők a kancellária rendszertől már 2017-ben 10 milliárdos megtakarítást várnak, írja a lap, amely szerint a kancellár hatásköre nemcsak a kórházakra, hanem a területén lévő valamennyi állami egészségügyi intézményre kiterjedne.

A fentiekről a formális döntés akár már pénteken is megtörténhet, a kormány a hét utolsó munkanapját szinte teljes egészében az egészségügyre szánja.

További részletek a NOL-on

cimkék

hirdetés

Könyveink