hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Varázsgombával gyógyítanák

A kábítószerként használt gombák egyik hatóanyaga, a pszilocibin nagyban javíthatja a depressziós betegek állapotát, írja a 24.hu.

A Wired UK híre szerint varázsgombával gyógyítható lehet a krónikus depresszió. A londoni Imperial College kutatói a gombákból kivont pszilocibinnel kezeltek tizenkét önként jelentkező beteget. Mint a The Lancetben publikált tanulmányukból kiderült, a hatóanyag  azoknak a pácienseknek a tüneteit is enyhítette, akiknél a megszokott gyógymódok teljesen hatástalanok voltak.

Most, hogy a nagy gyógyszergyárak egyre inkább kivonulnak erről a területről, különösen fontos, hogy az akadémiai kutatócsoportok is kivegyék a részüket a depresszió új kezelési formáinak kutatásából. Eredményeink azt mutatják, hogy a pszilocibin a megfelelő elővigyázatossággal adagolva, nagyban megkönnyítheti a páciensek életét – jelentette ki David Nutt, a kutatás vezetője, akit a 24.hu idéz.

A kutatók hangsúlyozták: további kutatásokra lesz szükség ahhoz, hogy idővel klinikai körülmények között is kipróbálhassák a pszilocibint. Ez egyébként nem az első olyan kutatás, amely azt mutatja, hogy bizonyos kábítószereknek enyhíthetik a súlyos depressziót. A Nature-ben például idén májusban jelent meg egy tanulmány, amely szerint a ketamin egyik kémiai melléktermékének szintén antidepresszáns hatásai lehetnek.

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink