Van mit felfedezni!

Két fontos, de viszonylag ritkán játszott zeneszerző. A lengyel Karol Szymanowski (1882–1937) a 20. század meghatározó művészeivel szinte egy időben született (Bartók: 1881, Sztravinszkij: 1882, Berg: 1885), mégis inkább a 19. századhoz tartozik, noha például Bartók a maga korában a legjobbak közt tartotta számon: 1922- ben, Párizsból édesanyjának írt levelében a lengyel zeneszerzőt Ravel, Stravinsky társaságában mint „a világ egyik legelső” komponistáját említi. A nemesi származású Szymanowski Ukrajnában fekvő családi birtokán a világháború éveiben írta fontos művei zömét, így a 3. szimfóniát is, mely az „Éjszaka éneke” melléknevet viseli. A Dzsalal al-Din Rúmi, a 13. században élt híres perzsa költő verseinek lengyel fordításra írt zene Szymanowski dekadens, túlfűtött modorát mutatja: minden homályos, bizonytalan körvonalú, már-már buja; a keleti éjszaka szépségét és titkait ünneplő verseket kábítóan fűszeres hangszereléssel énekli a tenor és a kórus. A második tétel eksztatikus hangszeres tánc, Ravel és némileg Stravinsky modorában. A harmadik szakasz zárósorai („csönd béklyózza nyelvem, de én mégis szólok az éjszakában”) mindennél többet mondanak: Szymanowski misztikus gondolkodásában a muzsika legyőzi a hallgatást, és erről a teljes zenekart játékba hozva, háromszoros fortéval, mintegy üvöltve szól. A lemez másik szenzációja a világháború alatt komponált Stabat Mater; Krisztus anyjának szenvedéseit a Simon Rattle által dirigált Birminghami Szimfonikusok káprázatos színekkel, ugyanakkor tökéletes plaszticitással festi. (EMI, Great Recordings of the Century; Összidő: 56.04)
Paul Hindemith (1895–1972) vad expresszionista művekkel kezdte pályáját, aztán ő lett a neoklasszicizmus egyik megalapozója. Borisz Berezovszkij, a nálunk is jól ismert káprázatos technikájú orosz zongorista a Ludus tonalis (1942), illetve az 1922-es Suite vadonatúj felvételével remélhetőleg sok hívet szerez a német zeneszerzőnek. Az első mű szigorú kontrapunktjával tüntet, amelytől nem áll távol az ötletes játékosság (erre utal a mű címe is: „Játékos hangok”); a különféle fúgák a legváltozatosabb kompozíciós trükkökkel, rákmenetekkel, tükörfordításokkal íródtak. Hidegen tervezett, mégis szenvedélyes, az előadótól nagy virtuozitást követelő zene. A Szvit különféle modern társastáncokat (boszton, shimmy) ötvöz színes egyveleggé, parodisztikusan, gúnyosan, kabaréhangon, egészen Bertold Brecht szellemében. Stravinsky melegszívű jó barátnak és szellemes embernek nevezte Hindemithet. És valóban: ez hallatszik minden hangjegyéből. (Warner Classic; Összidő: 72.08)