hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Újabb létszámvesztés jöhet az egészségügyben?

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke attól tart, hogy a halasztott béremelés miatt újabb létszámvesztést szenved el az ágazat, írja az atv.hu.

Soós Adrianna szerint körülbelül 20-30 ezer szakdolgozó hiányzik a rendszerből. A lakosság jelentős része van abban az életkorban, amikor sokkal több beavatkozás kell és maga a gyógyítás is abba az irányba megy, több ember kell a diagnózisok megállapításához, nagyon sok esetben a beavatkozásokhoz is, ez azonban csak úgy fog megtörténni, hogy ha jelentősen emelik a szakdolgozók bérét – vélekedett a szakszervezet elnöke. Soós Adrianna szerint a kapacitást már nem lehet tovább bővíteni többletmunkával. Sok szakdolgozó ugyanis már most, kötelezően teljesítendő 174 óra helyett, mintegy 240-280 órát dolgozik egy hónapban.

,,Felháborodva szembesültünk azzal, hogy az egészségügyi szakdolgozók által várt béremelés nem valósult meg 2023 januárjában!" – így kezdődik a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének szerdai közleménye. Mint írták: A döntéshozók által célul kitűzött 37 százalékos orvos-szakdolgozói bérarány távolabbra került mint valaha. Idén január elsejével az orvosok megkapták az újabb béremelést, és ez az arány esett le 21 százalékra. Tudni kell, hogy már a 27 százalék is Európai Uniós átlagban az utolsó volt, tehát a legnagyobb különbség orvos és szakdolgozói bérarányban, és ez most még nagyobb lett – magyarázta Lengyel Tibor, a szövetség alelnöke a Híradónak, hozzátéve, hogy a munkavállalók képviseleteinek nincs lehetőségük megfelelően kommunikálni a döntéshozókkal, az elmaradás pedig semmiképp sem lehet előremutató az ágazatban.

Korábban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) is kiadott egy közleményt a szakdolgozói béremelésről szóló kormányrendelet kapcsán. Ebben elfogadhatatlannak nevezik, hogy nem valósul meg a szakdolgozók várt béremelése 2023. januártól. A Mandiner a szakdolgozói kamara közleménye kapcsán megkereste az egészségügyi államtitkárságot. Azt a választ kapták, hogy ígéretükhöz híven”, amint a gazdasági mozgástér tisztázódott, folytatják az ősszel megkezdett tárgyalásokat a Magyar Szakdolgozói Kamarával. Mint írták: „az a célunk, hogy közösen egy olyan bérezési modellt alakítsuk ki, amelyben a szakdolgozók úgy érzik, hogy áldozatos munkájukat kellőképp megbecsüljük, és ezen felül vonzóvá is tegyük a szakdolgozói életpályát”.

Arra is emlékeztettek, hogy a kormány 2016-ban kezdte meg az egészségügyi szakdolgozók béremelését, aminek következtében elérték, hogy 2022-re egy ápoló átlagosan két és félszeresét kereste annak, mint amennyit 2016 előtti években. Ezt az emelést pedig a válsághelyzet ellenére is folytatják 2023-ban – tették hozzá. Mint írták, a kormány elismeri az egészségügyi szakdolgozók áldozatos munkáját, ezért döntöttek úgy, hogy két ütemben folytatják az egészségügyi szakdolgozók alapbérének emelését. „Így 2023. július 1-jével és 2024. március 1-jével ismét növekszik majd a dolgozók bére, ami a rendszerváltás óta a legnagyobb léptékű emelést jelenti, de nemcsak ők, hanem az egészségügyben dolgozók - műszaki, gazdasági, háttérszolgáltatást nyújtó terület – is részesülnek, az egészségügyi dolgozók béremelésével azonos ütemben és mértékben bérrendezésben” – emelték ki. 

(forrás: ATV, mandiner.hu)
hirdetés

Könyveink