hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Újabb EFI-ket ígér a miniszter

Példaértékű a Hódmezővásárhelyen tíz éve elindított Egészséges Vásárhelyért Program (EVP) – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán az EVP szűrőnapján tartott sajtótájékoztatón elmondta, Hódmezővásárhelyen több olyan, akár tíz éve elindított kezdeményezés is van, amelyet a kormány most próbál országos programként megvalósítani. A miniszter ezek közül az egészségfejlesztési irodákat (EFI) emelte ki. Mint mondta, az elmúlt években országszerte hatvanat hoztak létre, számukat a következő évben száz fölé szeretnék emelni, különösen a hátrányos helyzetű térségekben újabbakat létrehozva.

A politikus kifejtette, az irodák feladata olyan komplex szolgáltatást nyújtani az embereknek, ami a megelőzésre helyezi a hangsúlyt. Magyarországon ugyanis – uniós összehasonlításban – túl sok időt töltenek kórházban a páciensek, az alapellátásból pedig túl gyorsan küldik tovább egyéb vizsgálatokra és kezelésekre a betegeket.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter arra emlékeztetett, az EVP elindítása elválaszthatatlanul összefügg azzal, hogy a Gyurcsány-kormány a kórház leépítéséről, bezárásáról döntött. Az ezt követő tiltakozások után döntött az önkormányzat a népegészségügyi program elindításáról. Az elmúlt tíz évben a program munkatársai 40 ezer alkalommal találkoztak a hódmezővásárhelyiekkel, az elvégzett szűrővizsgálatok, életmód-tanácsadások eredményei az egészségügyi adatokban is látszanak majd – közölte a térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő miniszter.

A politikus kitért arra, Hódmezővásárhelyen az elmúlt időszakban radikálisan csökkent a munkanélküliség, újra 24 ezer munkahely van a városban, annyi, amennyi legutóbb a rendszerváltáskor. A munkaadóknak egészséges munkavállalókra van szükségük, így nemzetgazdasági szempontból kiemelten fontos, hogy az egyik leginkább veszélyeztetett, az 55-65 év közötti korosztály számára biztosítsák az egészség megőrzésének lehetőségét. Az önkormányzat tíz éve indította el az EVP-t, amely mára Magyarország egyik legaktívabb és legeredményesebb népegészségügyi programjává vált. Az EVP minden vásárhelyinek, a gyermekektől a legidősebbekig segítséget nyújt az egészséges életmód kialakításához, a betegségek megelőzéséhez és kiszűréséhez, valamint az egészségfejlesztéshez és az egészségi állapot nyomon követéséhez.

Hegedűs Zoltán (Fidesz-KDNP) alpolgármester hangsúlyozta, az EVP az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb kezdeményezés a városban, a kidolgozott modellt pedig már több hazai településen és a határon túl is mintaként használják. Az önkormányzat döntött arról, hogy biztosítja a forrást a program további tízéves működtetésére.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés