hirdetés

Újabb dizájnerdrogok tiltólistán

Két új pszichoaktív anyag került tiltólistára, közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.

Az államtitkár közlése szerint a Flubromazepam és az U47700 került az új pszichoaktív anyagok jegyzékére, amelyben így már 70-nél is több anyag szerepel.

Az új pszichoaktív anyagok jegyzéke, tiltólistája folyamatosan bővül a dizájnerdrogok elleni küzdelem, valamint az előállítókkal és terjesztőkkel szembeni szigorú fellépés érdekében. A tiltólistára új pszichoaktív anyagok és úgynevezett vegyületcsoportok, törzsképletek kerülnek, és a törzsképletekből származtatott vegyületek, anyagok szintén automatikusan tiltottá válnak. Rétvári felidézte, hogy 2015. január 1-jétől a jegyzéket nem kormányrendeletben, hanem miniszteri rendeletben határozzák meg, így a jogalkotó a korábbinál gyorsabb reagálhat.

A kormány célja, hogy a következő években jelentős mértékben visszaszoruljon a kábítószer-használat Magyarországon, hangsúlyozta. Ennek érdekében, uniós forrásból, hatmilliárd forintból fejlesztik a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai és mentálhigiénés ellátórendszer infrastruktúráját, hárommilliárd forintot fordítanak megelőzési programokra, valamint több mint kétmilliárd forint jut az óvodai és iskolai szociális segítő tevékenység fejlesztésére.

A droghasználat kialakulásának megelőzését és visszaszorítását célozza továbbá egy 1,9 milliárd forintos megelőzési és visszaszorítási program, amellyel a gyermekvédelmi szakellátási intézményeket segítik.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Funkcionális anatómia

    A tankönyv a hallgatók számára biztosítja azon az ismereteket, melyek elsajátítása lehetővé teszi a szakmai tárgyak megértését,...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Radioaktív izotóppal jelzett gyógyszerek az élő szervezetben

      A nukleáris medicina az orvostudomány dinamikusan fejlődő ága. Az elmúlt évtizedekben a...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Középpontban a nők - Gyógyszerészi szemmel a terhességtől a menopauzáig

    A gyógyszerészi feladatkörben az elmúlt évszázad végére jelentős...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyakorlati útmutató a női változókor időszakához

    Annyit biztosan mondhatunk, hogy a változókori panaszok kezelése legtöbbször indokolt és ugyanakkor sokrétű – a...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...