Új negatív csúcs a magyar egészségügyben
Először esett a GDP 7 százaléka alá az egészségügyre fordított kiadás a KSH adatai szerint. A 6,9 százalékból is mindössze 4,8 százalékot áll az állam, a többit a betegek fizetik. Fekvőbetegként 10 forintból egyet, járóbetegként négyet, a patikákban pedig hatot a biztosítottak állnak – legtöbbször készpénzben. A VálaszOnline elemzése.
A lap négy kérdés megválaszolásával írja le a helyzetet:
1. Miért kell hónapokat, éveket várni egy egészségügyi beavatkozásra, ha a kórházi ágyak 34 százalékán senki sem fekszik?
2. Miért érzik úgy a betegek, hogy egyre kevesebb jut rájuk, ha közben a hírekből folyton azt hallják: dől a pénz az egészségügybe?
3. Hogyan nőhettek jelentősen a bérek, ha közben a gyógyítás GDP-részesedése csökken?
4. Hogyan lehet erős az állami egészségügy, ha gyengék a vezetői?
1. A tények: a kórházi ágyak 34 százaléka üresen áll, részint finanszírozási okokból: mert nincs pénz a beavatkozások elvégzésére.
A magánegészségügy fejlődése éppen erre az ellentmondásra épül. A várakozás miatt mennek a betegek hozzájuk, inkább fizetnek, csak gyorsan sorra kerüljenek. Ugyanakkor a privátrendelők és klinikák személyzetének zömét is az állam orvosai és nővérei adják. Egy kiszivárgott – de félreértett – tavaly év végi törvényjavaslat első verziója ezt úgy oldotta volna fel, hogy a közkórházakban megengedte volna a fizetős részlegek nyitását, tehát a közkórházak „felesleges” – értsd: az állam által nem finanszírozott – kapacitásának piaci értékesítését. Végül a kormánytól szokatlan módon az egész – eléggé dodonai megfogalmazású – részt kihagyták a beterjesztett javaslatból, megijedve a miatta támadt vitától. A probléma azonban ettől még nem szűnt meg, hiszen a beteg orvost, az orvos meg beteget keres – egymásra is találnak a magánegészségügyben.
A lakosság a Fidesz kezdeményezésére 2008-ban népszavazással utasította el a vizitdíj bevezetését, tehát azt, hogy a jelenleg a társadalombiztosítási elvonáson felül (17,5+8,5 százalék) betegség esetén még külön fizessen. A Fidesz nyert, a vizitdíjat sikerült kiiktatni, viszont 2010 óta sem szűnt meg az ok, amely miatt a Gyurcsány-kabinet a pénzkérésre szánta el magát: az egészségügy súlyos alulfinanszírozottsága.
2. A tények: a 2019-es költségvetésben 16 milliárd forinttal kevesebb szerepel az intézmények működtetésére, mint a tavalyiban.
Kásler Miklós miniszter decemberben jelentette be a parlamentben, hogy meg abban az évben 55 milliárdot adnak kórházi adósságrendezésre, két éven belül pedig csaknem duplájára emelik az orvosbéreket. A kérdés csak az, ha évek óta 30-50 milliárdot öntenek év végén az intézményekbe, miért hiányzik még mindig sok helyen a szappan és a toalettpapír a mosdókból, a kézfertőtlenítő a bejárat mellől, miért kell bevinni egyes helyekre a gyógyszert és négy a fővárosi traumatológiai ügyelet közül egyet átmenetileg leállítani, mert elfogynak az orvosok? Hogyan lehet pénzhiány a pénzhegyek közepette? Úgy, hogy egyáltalán nincsenek pénzhegyek.
A hírekben szereplő és az egészségügybe dőlő milliárdok nagyrészt „úgy „keletkeznek”, hogy a következő évi költségvetést az előző évi tényszámok alá tervezik. A kórházak ezért év közben rendre eladósodnak, nem tudják kifizetni a számlákat, év végén – a működőképesség határán – kisegítik őket.
Nagyjából visszapótolják azt, amit a költségvetési törvény elfogadásakor kihagynak.
3. A tények: a költségvetésen belül kevesebbet hagytak a kórházak, rendelők működtetésére.
2012-ben 53 százalék volt a dologi kiadások aránya. A kritikus 50 százalék alá 2014-ben esett be a mutató, 40 százalék alá 2018-ban, idén már 39 százalék alá is becsúszott. Hét éve 100 forintból 53-at fordíthattak a beteg által közvetlenül érzékelhető kiadásokra, ma 39-et. A biztosítottak ezért érezhetik úgy, hogy a hiány jellemzi a kórházakat.
4. A tények: 2018 óta a harmadik államtitkárt és tisztifőorvost fogyasztja a politika.
A kormány erős állami egészségügyet akar létrehozni, de annak szereplőit súlytalanná teszi. 2018 óta a harmadik egészségügyi államtitkár van hivatalban, az utóbbi években megszüntették az egészségbiztosító önállóságát, a hatóságokat (tisztiorvosi szolgálat, gyógyszerhatóság) meggyengítették. Visszafogták a kórházigazgatók jogköreit, hogy gyengítsék érdekérvényesítő képességüket. Ez olyan jól sikerült, hogy ugyan van állami egészségügyünk, de azt, hogy holnap 13 óra 30 perckor egy közalkalmazott orvos hol lesz, jó eséllyel nem a saját főnöke, hanem egy magánklinika határozza meg. Legalábbis, ha a kórházigazgató nem akarja megkockáztatni, hogy a dolgozója azonnal felálljon – esetleg hat másik kollégával együtt.
