hirdetés
2024. december. 18., szerda - Auguszta.

Új kategóriákba sorolják az egészségügyi dolgozókat

A 84 ezer érintett egészségügyi szakdolgozót új fizetési kategóriákba is sorolják, egyoldalú szerződésmódosítással – írja a hvg.hu.

Előkészítettek egy törvényszöveget, amit a Belügyminisztérium szombat este tett közzé a kormány honlapján. A közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló javaslat mintegy 30 oldalas anyag, amely 25 féle törvényt módosít a rendőrségről, a polgárőrségről vagy a határvédelemhez kapcsolódóktól a többféle egészségügyi tárgyú jogszabályon át a lőfegyverekről, a magánnyomozói tevékenységről szólókon át a köznevelési vagy éppen az uniós források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényig, írja a lap.

A javaslatcsomag fontos pontja az egészségügyi szakdolgozók jövő évi béremelése. Jövő év márciusától ismét nő 83 889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan – olvasható ki a javaslatcsomagból. Az emeléssel együtt jár némi átalakítás is, hiszen új fizetési osztályokat határoz majd meg a belügyminiszter az érintetteknek.

A tervezet úgy fogalmaz, hogy “az egészségügyi szakdolgozót és egyes egészségügyben dolgozót alap vagy kiemelt fizetési osztályba kell besorolni”. Kiemelt fizetési osztály ott jár, ahol az egészségügyi dolgozó "fokozott fizikai és pszichés körülmények között, fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkaterületen, különösen nagy felelősséggel járó szakterületen, kiemelt ellátást végző területen vagy speciális kompetenciákat igénylő szakmában" végez tevékenységet. Ami az új fizetési osztályokba sorolást illeti, a törvényjavaslat szerint a munkáltató erről az érintettekkel legkésőbb 2024. február 29-ig “egyoldalú jognyilatkozattal tájékoztatja”. Ha az érintett elfogadja, akkor 2024. március 1.-től ezt az addigi egészségügyi szolgálati munkaszerződése módosításának kell tekinteni.

Az új besorolás szerinti bér nem lehet alacsonyabb a korábbi keresetnél, kivéve, ha az illetménypótlék, illetményelem megállapításának alapjául szolgáló körülmény a módosítást követően már nem áll fenn”.

(forrás: hvg.hu)

Könyveink