Új antibiotikum kerestetik. II. rész

 

Mint azt John H. Rex, az Astra- Zeneca infekciókutatási részlegének vezetője a szeptemberi stockholmi konferencián az antibiotikum-kutatás buktatóiról elmondta, hiába ismert több baktérium genomja teljes egészében és hiába találnak olyan vegyületeket, amelyek elpusztítják a baktériumokat, baktériumölő és egyúttal gyógyszerszerű (gyógyszerfizikai, farmakológiai és biztonságossági szempontból egyaránt megfelelő) anyag nem terem minden bokorban. Legnehezebben talán a biztonságosság kérdése oldható meg: ahhoz, hogy a fertőzés helyére vagy a kórokozóba bejusson a szer, igen magas gyógyszerszintekre van szükség – nem könnyű kifejleszteni a hatékony, de még nem toxikus dózist. A baktériumok tulajdonságai is befolyásolják, milyen irányban kutakodnak inkább a gyógyszerfejlesztők. A Gram-pozitívok a legkönnyebb célpontok sejtfalukkal és egyszeres sejtmembránjukkal. A fermentáló Gram-negatívok, mint az E. coli, már keményebb diót jelentenek, hiszen második, külső sejtmembránjuk önmagában új rezisztenciamechanizmusok forrása. A nem fermentáló Gram-negatívok pedig, mint a Pseudomonas aeruginosa, a rezisztenciamechanizmusok elképzelhetetlenül széles tárházát képesek felvonultatni. Ez megmagyarázza, hogy a jelenleg humán kipróbálás alatt álló szerek többsége miért a Gram-pozitívokat veszi célba.

 

 

A fejlesztők érdektelenségének hátterében a fentieken túl több más tényező is áll. Egyfelől a krónikus betegségek kezelésére szolgáló szerek kutatása az ezekre jellemző hosszú ideig tartó gyógyszerszedés miatt nagyobb anyagi haszonnal kecsegtet, mint a néhány napos antibiotikum-szedésből származó bevételek. Másfelől rengeteg régi antibiotikum van a piacon – igen nagy tehát a verseny. Végül, de nem utolsósorban a kutatások elsősorban a széles spektrumú antibiotikumokra fókuszálnak. Ez ütközhet a közegészségügy azon érdekével, hogy egy antibiotikum a kórokozók minél kisebb csoportjára hasson és csak akkor alkalmazzák, ha arra mindenképpen szükség van. Vagyis a széles spektrumú antibiotikumok első vonalbeli használata tulajdonképpen ellenjavallt, ami kedvezőtlenül befolyásolja egy ilyen szer eladási mutatóit – tehát nem feltétlenül éri meg fejleszteni.

 

 

Milyen eszközökkel lehet ebben a helyzetben ösztönözni az antibakteriális szerek fejlesztését? Egyrészt úgynevezett „toló” mechanizmusokkal: ezek a k+f ráfordítást hivatottak csökkenteni. Ilyen a szabadalmak összegyűjtése, illetve a nyilvános vegyületkönyvtárak, amelyekben szűrni lehet antibakteriális aktivitásra, csökkentve ezzel a kutatás-fejlesztés költségeit. Másrészt a sikeresen befejezett fejlesztéseket jutalmazó „húzó” módszerekkel, aminek egyik közelmúltbeli példája a pneumococcus vakcina esetében alkalmazott, „megelőlegezett piaci kötelezettség”- nek fordítható „advanced market commitment”. Ennek keretében országok vagy civil szervezetek forrást különítenek el, hogy a gyártó számára előre rögzített áron finanszírozzák egy adott betegség kezelésére szolgáló készítmény eljutását a fogyasztókhoz. Egy másik lehetőség, hogy direkt jutalomdíjat tűznek ki bizonyos kórképek leküzdésére alkalmas szerek fejlesztéséért. A gyógyszeripar és az egyetemi/ akadémiai kutatóhelyek összefogása (product development partnership, PDP) is eredményre vezethetne. Az ilyen együttműködések jellemzője, hogy elhanyagolt betegségek innovatív gyógyszereinek felkutatására hasznosítják a két szektor egyesített szakértelmét. Például míg 1975 és 1999 között trópusi betegségek és tuberkulózis kezelésére csak 16 új gyógyszer született, addig most 63 gyógyszerjelöltet fejlesztenek, ezek közel felét PDP keretében.