hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Tudomány, gyógyítás, profit egy helyen

A tudás és az innováció együttműködését a betegek és hazai egészségipar javára kamatoztatják majd az új Science Parkban.

Három lépcsőben, 2022-ig épül fel az az Egészségipari-Biotechnológiai Science Park, amelynek létrehozásáról márciusban írt alá szándéknyilatkozatot a Semmelweis Egyetem (SE), a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, és Józsefváros Önkormányzata. A tudáspark kialakításának koncepcióját hétfőn délután, fórumon mutatták be az SE-n, ahol azonban az nem derült ki, hogy a beruházás mennyibe kerül, milyen forrásból és ki finanszírozza majd, ahogyan az sem, hogy pontosan hol épül új épület, és melyek újulnak meg a régiek közül.

Semmelweisi innovációnak nevezte a megalapítani kívánt parkot Lengyel Györgyi, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) egészséggazdaságért, a szegedi Science Park fejlesztésének koordinációjáért, valamint az Idősügyi Infokommunikációs Programért felelős miniszteri biztosa. Emlékeztetett, a kormány a versenyképesség növelése érdekében a kutatások és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztése érdekében háromszintű országos Tudományos és Innovációs Park hálózat létrehozásáról döntött március elején. A Science Park tovább erősíti a tudomány- és iparvezérelt innovációt, a hazai felsőoktatás kutatásait, végső soron pedig a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű egészség- és gyógyszeripart.

A tudáspark kialakítását kezdeményező SE rektora, Merkely Béla szerint is új korszak nyílik meg a konzorciumban résztvevő egyetemek előtt, hiszen a tudást és az innovációt szoros együttműködésben tudják majd a gyógyítás, a betegek és hazai egészségipar javára kamatoztatni. Mindennek alapját az a versenyképes tudásanyag adja meg, amelyet generációk sora segített megvalósítani a keresztény orvosképzéssel az elmúlt 250 év során az SE-n.

A leggyorsabban fejlődő terület, az egészségipar, valamint a biotechnológia korszerűsítése visszahat a képzésre és gyógyításra – hangsúlyozta a rektor, hozzátéve, a kormány, a három meghatározó egyetem, valamint az egészség- és gyógyszeripari szereplők a szoros, ugyanakkor rugalmas együttműködés során a tudásparkban közösen tehetnek majd azért, hogy erősödjön a versenyképesség, és gyorsan hasznosítható tudást hozzanak létre a mindennapi gyógyítás számára is. Mint fogalmazott, az intézményeket közelíteni kell a piacgazdaság igényeihez, mindennek eredményeként pedig az új ökoszisztéma új munkahelyek létrehozását is támogatja.

Az egészségipari-biotechnológiai tudáspark – amelynek infrastruktúrafejlesztéséhez a főváros VIII. kerületének önkormányzata is biztosít egy szabad területet – missziója a nemzeti érdektől vezérelt kutatások folytatása, víziója pedig az egészségipari Science Park létrehozása üzleti vállalkozásként. A fejlesztést a profitorientált szemlélet és szerkezet, hatékony menedzsment és minőségirányítás, a fenntarthatóság, és a piaci bevételteremtő képesség jellemzi majd a tervek szerint – foglalta össze Ferdinandy Péter, az SE tudományos és innovációs rektor-helyettese.

A tervek szerint a park 5-6 éven belül fenntarthatóvá válik, miután még ebben az évben elkészül a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya, és kidolgozzák a működés egységes szabályozási és keretrendszerét. Jövőre az építkezés első ütemébe vágnak bele, ezt követi 2021-ben a második szakasz, majd a koncepció szerint 2022-ben teljes üzemben működhet a park. Az infrastruktúrát új, és meglévő épületekre alapozzák, lesz többek között innovációs, valamint gyógyszerkutatási és orvostechnológiai központ is.

A beruházás Ferdinandy Péter szerint hasznos az egyetemek számára, amelyeknek lehetőséget ad bevételeik növelésére, és a felsőoktatási intézmények rangsorában is előrelépést eredményezhet. A csatlakozó ipari szereplőknek hozzáférést biztosít az orvosbiológiai adatokhoz, a kutatási programokhoz, valamint professzionális tesztelési hátteret biztosít a fejlesztés alatt álló technológiáik kipróbálásához.

(forrás: MedicalOnline)

Könyveink