Tüdő-visszaszorító módszerek

Légzéstechnikák a radioterápiában

A radioterápia okozta légúti és kardiális szövődmények megelőzésében jelentős szerepet tulajdonítanak a beavatkozásnál alkalmazott légzéstechnikának. Dán kutatók szerint a légzésszinkron-besugárzás jelentősen csökkentheti a pneumonitis gyakoriságát és a kardiális okú mortalitást. A Koppenhágai Egyetem kutatói (Int J Rad Oncol Biol Physics 2006; 65:1375–1380) emlőmegtartó műtéten átesett 33 beteg részvételével mély légvételt követően a levegő benntartása (deep inspiration breath-hold, DIBH) közben, illetve szabad légzés során készítettek felvételeket, amelyek a 24 frakcióban végzett 48 Gy dózisú sugárkezelés megtervezésére szolgáltak. 17 betegről belégzési zsilipelés (Inspiration Gating, IG) mellett is készültek felvételek. Az ép szövetek radiogén károsodásának mértékét az előző két légzési technika esetében valószínűség-számítással állapították meg. Az elemzéskor a korábbi eredményekre támaszkodtak, amelyek szerint a sugárdózis több mint 50 százalékát elnyelő relatív szövetmennyiség a tüdő esetében 30–40 százalékkal, a szív esetében pedig 80–90 százalékkal csökken a DIBH vagy az IG beiktatásával a szabad légzés alatti sugárkezeléshez képest. Így arra a következtetésre jutottak, hogy a pneumonitis kialakulásának veszélye a szabad légzés mellett észlelt 28 százalékról IG-nél 2,6, DIBH esetében pedig 4,3 százalékra csökkenne.
Hasonlóan meggyőző valószínűségi arányok születtek a kardiális mortalitás vizsgálatakor: ez 4,8-ról 0,5, illetve 0,1 százalékra csökkenne az IG és a DIBH esetében. „Már többen demonstrálták, hogy a légzési adaptációs módszerek bevezetésével a besugárzási mezőbe eső szív- és tüdőszövet mennyisége egyaránt visszaszorítható” – nyilatkozta dr. Stine Korreman, a kutatás vezetője. Ez az emlőmegtartó műtétek után, adjuváns terápiaként alkalmazott sugárkezelést véve alapul a pneumonitis előfordulási gyakorisága tekintetében 85, a kardiális mortalitás esetében 95 százalékos csökkenést jelent.