Transzplantáció után új élet kezdődik
Mihály Sándort, az Országos Vérellátó Szolgálat Transzplantációs igazgatóját a Növekedés.hu kérdezte a szervátültetésről.
Hogyan lehet ezekben az igazán komoly helyzetekben fejben, lélekben, gondolkodásmódban igazán jól jelen lenni?
A transzplantációs műtéteket végző orvosok, sebészek nem csupán magas szakmai tudással és tapasztalattal, de egyfajta, ehhez szükséges rátermettséggel is rendelkeznek és a többi sebészhez hasonlóan képesek nagyon gyorsan reagálni. De fontos tudni, hogy a transzplantáció esetében nem egyetlen műtétről, hanem egy komplex folyamatról van szó, ami onnan indul, hogy egy intenzív osztályon agyhalált – vagyis halált – állapítanak meg egy korábban súlyos agykárosodást szenvedett betegnél, amely a szervkivétel előfeltétele. E perctől kezdve a következő harminc órában körülbelül száz ember munkáját kell összehangolni és koordinálni. Részekre bontott folyamatról van szó, s minden egyes kolléga a saját speciális feladatát végzi el. Szeretném kiemelni a kollégáim szerepét és felelősségvállalását, akik sok helyszínen és területen kapcsolódnak be a szervdonációs-transzplantációs folyamatba, amit az országos koordinátor irányít. Ő az, akihez minden információ befut és ő tudja, hogy kinek, mikor és milyen információt kell továbbítania.
A szavaiból az derül ki, hogy az orvoslás és az életmentés e típusát csak egy valóban rendkívüli elköteleződés mellett lehetséges művelni…
Aki a szervadományozás területén dolgozik – legyen szó sebészről, aneszteziológus és intenzív terápiás szakorvosról, ápolóról, kardiológusról, belgyógyászról, pulmonológusról és koordinátorról – sok más szakterületen is dolgozhatna. Ezen a területen viszont megtapasztalják az életmentés azon élményét, amikor nem várt, előre el nem tervezett módon képesek megmenteni egy rossz állapotban lévő, végstádiumú szervelégtelenséggel küzdő ember életét. Ekkor egyik pillanatról a másikra egy új élet kezdődik el s ez olyannyira igaz, hogy a transzplantáltak gyakran két születésnapot is ünnepelnek. Vagyis ők élik meg igazán azt, ami mi is tapasztalunk a team tagjaiként.
A sikeres műtét után érthető reakció a dupla születésnapi ünneplés – de vajon mi történik, amikor megcsörren a telefon és befut az a bizonyos hívás, hogyan reagálnak betegek? Mi a legjellemzőbb reakciók; öröm, felszabadulás, félelem?
E betegek megélik a betegségükkel járó nehézségeket – a korlátozottságot, a kötöttséget, a fáradékonyságot, néha fájdalmat – és az azokkal együtt járó nehézségeket. Ez az állapot nem egyik napról a másikra alakul ki az esetek többségében, a beteg állapota hosszú idő alatt romlik le. Nagyon érzékeny pillanatokról van szó, amikor a betegek megjelennek a bizottsági ülésen és megtudják, hogy várólistára kerültek. Gondoljunk csak bele: egy nagyon nehéz egészségi- és élethelyzetben lévő beteg számára érkezik egy olyan információ, ami szerint az életét csak transzplantációval lehet megmenteni. Vagyis lehetséges a túlélés és esély kínálkozik egy sokkal jobb minőségű életre, de mégis csak egy műtéti beavatkozásról van szó, ami ugrást is jelent az ismeretlenbe. Éppen ezért az orvoscsoportok nagyon nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a betegek minden szükséges információt megkapjanak arról, hogy mikor, mire számítsanak, mennyit kell várniuk a műtétet illetően.
Milyen várakozási időről beszélhetünk?
A várakozási idő szervenként eltérő. A vese esetében átlagosan közel négy évről van szó, de az életmentő szervtípusoknál az egy évet nem haladja meg a várakozási idő.
