hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

"Hivatalos" továbbra is a papíralapú vény lesz

A patikai pilot program márciusban indul és augusztus közepéig tart, a gyógyszertárak kötelező csatlakozásának céldátuma pedig november 1., írja az MGYK honlapja alapján a PharmaOnline.

Mint az a februári elnökségi ülésről szóló tudősításban olvasható: az e-recepttel kapcsolatos, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által összehívott, az államtitkárságon tartott egyeztetésen február 2-án dr. Hankó Zoltán, dr. Horváth-Sziklai Attila és dr. Kovács Zalán (az Informatikai Munkabizottság elnöke) képviselte a kamarát. Az ott elhangzottak értelmében a patikai pilot program márciusban indul és augusztus közepéig tart, a gyógyszertárak kötelező csatlakozásának céldátuma pedig pillanatnyilag november 1.

Az AEEK által kezdeményezett, jogszabályi korrekciókra irányuló decemberben és januárban elindult egyeztetéseket felfüggesztették és valószínűleg az államtitkárság gondozásában, közigazgatási egyeztetés keretei között folytatódnak. A február 2-ai megbeszélésen a pilot program előkészítésével kapcsolatban tisztázódott, hogy az ebben részt vevő gyógyszertárak továbbra is a „papíralapú” vényt fogadják el „hivatalos” receptként és az elszámolásra is ez alapján kerül sor. A gyógyszertár feladata az, hogy az e-rendszeren keresztül érkező vény-adatokat és a papíralapú vény adatait vesse össze, az esetleges eltéréseket szűrje ki.

A rendszer „éles” indulásáig számos kérdést még tisztázni kell. A kamara célja a tárgyalásokon, hogy az e-recept rendszer bevezetésekor a rendszer valamennyi szereplője – különösen a gyógyszertárak – az ügymenet gyorsaságát és egyértelműségét, valamint az elszámolás biztonságát illetően mindenképpen kedvezőbb helyzetbe kerüljenek, továbbá az ilyen nagy léptékű változásoknál szükségszerű bizonytalanságok és működési zavarok minimalizálhatóak legyenek.

További részletek

(forrás: PharmaOnline)

cimkék

hirdetés

Könyveink