THE rangsor: a világ 250 legjobb egyeteme között a Semmelweis

Magyar egyetem most először szerepel a Times Higher Education (THE) világrangsorának legjobb, 250-es mezőnyében.

Megjelent a Times Higher Education (THE) legfrissebb, 2023-as világranglistája (THE World University Ranking). A Semmelweis Egyetem jelentősen előrelépett: a tavalyi 250-300. közötti tartomány helyett most a 200-250. pozíció között szerepel, ezzel ismét a legmagasabban rangsorolt magyar egyetemnek számít. A világrangsor készítői hagyományosan öt terület mutatói alapján mérik az intézményeket, melyek az oktatási környezet, kutatás, idézettség, ipari bevételek és nemzetközi orientáció. A Semmelweis a legtöbb indikátorban javítani tudott, legjelentősebbet az idézettség és a kutatás terén.

Az Európai Unió tagállamai között a Semmelweis a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg a listán.

Merkely Béla kiemelte: a Semmelweis Egyetem Magyarország és Közép-Kelet-Európa legjobb felsőoktatási intézménye, amely leginkább a tudományos teljesítményének, a világszinten is elismert oktatási minőségének, a nemzetközi vérkeringésben való részvételének, nagy arányú külföldi hallgatói létszámának, valamint a COVID-járványban való kiemelt szerepvállalásának köszönheti kimagasló eredményét a felsőoktatási rangsorokban.

Elődeink nyomdokain járunk, az elmúlt négy évben pedig rendkívül intenzív munkát végeztünk, amelyet az eredményeink is tükröznek. Immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számítunk, célunk, hogy bekerüljünk a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye és Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé – fogalmazott a rektor.

A Semmelweis Egyetem az elmúlt négy évben folyamatosan javított pozícióján a THE világranglistáján: 2019-ben még a 491. helyre sorolták, majd 2020-ban a 457., 2021-ben pedig a 426. helyre lépett elő. 2022-ben már a 277. volt, innen lépett előre most a 236. helyre.

Illusztráció: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Illusztráció: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

(forrás: Semmelweis Egyetem)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Manuale Pharmaceuticum Novum - második bővített kiadás

    A magisztrális gyógyszerkészítés a gyógyszerészek egyik meghatározó egyedi és kizárólagos...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Gyakorlati fájdalomcsillapítás

    A fájdalomcsillapítás minden gyakorló orvosnak feladata és kötelessége úgy, mint az elsősegélynyújtás vagy a reszuszcitáció. A...

  • learn more Idézetek, gondolatok az orvostudományról

    Mindnyájunk gondolatvilágának kialakításában jelentõs szerepet játszottak elõdeink, mestereink példái és tanításai, az...

  • learn more Árpád-kori templomok - látvány térkép

    A magyar történelem, a honfoglalás után korszak –az államalapítás korának- ötvenöt szép és jelentős műemlékét mutatja be...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...