hirdetés
2024. december. 22., vasárnap - Zéno.

Komáromban és Tolnában van a legkevesebb CT és MR

Jelenleg 142 CT és 103 MR van hazánkban, a területi eloszlásuk azonban meglehetősen egyenlőtlen: a gépek fele-harmada Budapesten található, írja az Átlátszó.

Csongrád megyében 8 CT van, Tolnában viszont csak 1. Az MR-készülékek terén Komárom-Esztergom megye az utolsó 1 darabbal, Nógrádban pedig mindkettőből 2-2 van. A CT-k 86 százalékán végeznek közfinanszírozott vizsgálatokat is, az MR-készülékek esetében ez az arány azonban csak 55 százalék. A lakosságszámmal összevetve az látszik, hogy mind a 19 megyében legalább 95 ezer ember jut egy közfinanszírozott MR-készülékre, és minimum 42 ezer fő egy TB-támogatott CT-re, írja a lap, emlékeztetve: 2024 novemberétől csak állami tulajdonú készülékeken lehet majd CT- és MR-vizsgálatokat végezni az egészségbiztosítás terhére. Ez ugyanis most nincs így: az elégtelen kórházi kapacitás miatt nagy arányban vesznek részt a TB-alapú ellátásban magántulajdonú cégek is a saját gépeikkel. Ezeket a szerződéseket a kórházaknak és szakrendelőknek fel kell majd mondaniuk a magáncégekkel.

A kormány szerint sok pénzt fog megspórolni az államkassza azzal, hogy kiiktatják a közfinanszírozott ellátásból a magáncégek gépein végzett képalkotó eljárásokat, ugyanakkor Csányi Sándor magánkórházára és a vagyonkezelő alapítványok klinikáira nem vonatkozik az új törvény – nekik továbbra is fizeti majd a vizsgálatokat az állam közpénzből.

A Magyar Orvosi Kamara attól tart, hogy a magáncégek kiebrudalása (ami nem csak a vizsgálatok elvégzésére, hanem a leletek értékelésére is vonatkozik) miatt még nagyobb lesz a szakemberhiány, tovább fognak nőni az egyébként is hosszú várólisták, az intézkedés ezáltal „rontja a daganatos, a mozgásszervi, valamint a  szív- érrendszeri betegek gyógyulási esélyeit, és még több beteget kényszerít a magánellátásba”.

A magyarországi CT- és MR-készülékek száma nem csak a hazai lakosságszámmal összevetve tragikusan alacsony, hanem az Európai Unió többi tagállamához képest is. Az Eurostaton ugyan csak 2020-ra vonatkozóan áll rendelkezésre teljes lista az egymillió emberre jutó gépek számáról, de azon is jól látszódik hazánk lemaradása az EU-s átlagtól. A három évvel ezelőtti adatok szerint ugyanis az uniós átlag az egymillió főre jutó MR-készülékek esetében 16,5 volt, a CT-knél pedig 25 darab. Ezzel szemben Magyarországon csupán 4,9 MR és 9,6 CT jutott egymillió lakosra.

A teljes információ térképpel

(forrás: Átlátszó.hu)

cimkék

CT, MR

Könyveink