hirdetés

Tavaly hat százalékkal nőtt a mérgezések száma

Tavaly 23 584 mérgezéses esetet jelentettek az ellátásban részt vevő orvosok, egészségügyi intézmények, ami hat százalékkal több mint az azt megelőző évben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) kedden az MTI-vel.

Az NNK Egészségügyi Toxikológiai Tájékoztató Szolgálata (ETTSZ) által készített jelentés szerint csökkent a halálos kimenetelű esetek száma,  a véletlen balesetek jelentős részében  továbbra is kisgyermekek a mérgezések elszenvedői.

2018-ban 23 584 mérgezéses esetet jelentettek, ez 1409 esettel több mint az előző évben. Bejelentett halálos eset 68 volt, ezek többnyire öngyilkosság miatt következtek be. A férfiak körében közel 30 százalékkal nagyobb volt a mérgezések gyakorisága, és a mérgezések közel fele a 25 és 54 év közötti korosztályt érintette. Az összegzés szerint a mérgezések az esetek 63,5 százalékában élvezeti cikk vagy függőség miatt – alkohol, kábítószer, gyógyszer – következett be. Minden ötödik mérgezés indítéka öngyilkosság volt, ezek jelentős része gyógyszermérgezés volt. Az öngyilkossági szándékból bekövetkezett mérgezések a nők körében voltak gyakoribbak (63 százalék), az élvezeti, függő, véletlen és egyéb indítékú mérgezések tekintetében pedig a férfiak  voltak érintettek.

Az esetek több mint fele tavaly is alkoholmérgezés (55 százalék, közel harmada pedig gyógyszermérgezés (29 százalék) volt. Ezt követték az ipari és háztartási anyagokkal (6,7 százalék) kábítószerekkel (6,6 százalék) történt mérgezések. Az ipari és háztartási anyagokkal történő mérgezések túlnyomó részben balesetnek, véletlennek tekinthetők, ezek legnagyobb hányada tavaly is gázmérgezés (30,9 százalék) volt, főként szén-monoxiddal (344 eset) és tisztítószerek összeöntésekor keletkező klórgáz belélegzése miatt (91 eset).

A háztartásban előforduló tisztítószerek közül leggyakrabban mosógél-kapszulákkal (156 eset) történt mérgezés, annak szájba, szembe kerülésével. Az esetek 85 százalékában 1-4 éves gyermekeket érintett a baleset. Jelentős a hipóval (141 eset), savakkal (101 eset), valamint etilén-glikollal (fagyálló) történt estek száma, utóbbi kapcsán 145 esetet jegyeztek fel, és ezek egy része öngyilkossági szándékra vezethető vissza.

Az NNK felhívja a figyelmet, hogy a mérgezéses eseteknek több mint a felét alkohol okozza, de fokozottan érdemes odafigyelni a háztartási anyagok megfelelő használatára is, hiszen a mérgezések többsége így megelőzhető. Szintén kiemelik a tavaszi nagytakarítással járó többszörös vegyszerhasználat veszélyeit, felhívják a figyelmet a tisztítószerek keverésének tilalmára. Fokozott figyelmet igényelnek az 1-4 éves kisgyermekek, 2018-ban 1048-en kerültek kórházba a háztartásban előforduló gyógyszerek, tisztítószerek, irtószerek, mérgező növények – helytelen tárolásából adódó – véletlen elfogyasztása miatt.

Mérgezésgyanú esetén az egészségügyi toxikológiai szolgálat 06-80-20-11-99-es zöld számán kérhető tájékoztatás a nap 24 órájában.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Az egészség, az egészségügy négy éve 2010-2013

    Milyen helyzetben van az egészségügy? Mennyire egészséges a magyar lakosság? Vagy menyire beteg? Mi történt az...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Neuroanesztézia és neurointenzív ellátás

    Az idegtudományok haladása gyökeresen átalakította az idegrendszerrel kapcsolatos orvoslást, így az aneszteziológia és az...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more 59 másodperc - Egy kis ésszel sokra mész

    Mitől válik kreatívabbá az, aki cserepes növényt tart az asztalán? Miért nagyobb az esélye, hogy visszakapjuk elveszetett...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...