Szezám tárult-folytatás

Új állandó kiállítás

Kis megtorpanás, aztán kiderül, hogy a bejárat mellett látható, Moholy-Nagy szellemében készült pompás modernista étkészlet a vörös- fekete-arany agresszív szögleteivel, tengelyeivel és csőreivel nem folytatja, hanem zárja a tárlatot – csak előbb körbe kell menni az emeleten. Szerezni kell egyet a tárgyak sorszámozott listáját és adatait tartalmazó fóliázott ismertetőből, melyet átbogarászva aztán már sikerül azonosítani a kiállított műtárgyakat. 
Amikor 1872-ben a Nemzeti Múzeumból kivált, s Európa harmadik ilyen intézményeként megalakult, és a ma már 135 éves szecessziós épületbe költözött a magyar Iparművészeti Múzeum, már ott voltak a nyitókollekció tárgyai között azok az 1500-as évekbeli söröskupák, ott volt a hasonló évjáratú, májusi allegóriával díszített, kissé nyomasztó németalföldi dísztál, vagy az a gyönyörű 16. századi zöld-rózsaszín mintájú kézzel festett porcelán sakk-készlet, melyek most is megcsodálhatók az „őstárgyak” között. Aztán 1873-ban 138 kilogramm aranynak megfelelő pénzösszeget szavazott meg a magyar parlament arra, hogy a bécsi világkiállításon műtárgyakat vásároljon a múzeum – így kerültek Budapestre a historizmus tárgyai, a kor élvonalába tartozó porcelánok, francia fajanszok. Látható a francia kormány ajándéka, vagy a Minton műhelytől ajándékba kapott öles zöld mázas pálmatartó kaspó, jó méteres átmérőjű dísztál a londoni világkiállításról – mind-mind mutatja, hogy a múzeum lépést tartott és szoros kapcsolatokat épített ki a kor európai élvonalával, társintézményeivel. A hazánkba érkező műtárgyak aztán megihlették a hazai gyártókat, köztük a Zsolnaygyárat – a következő lépésben már ők ajándékozhattak, tőlük lehetett vásárolni a hagyományos hazai karácsonyi vásárokon. A Schreiber üveggyár másfél méter magas vörös, áttetsző üvegből készült mármár lebegő csodája, keresztelőmedencéje mutatja: volt mit.