Szerzők, vendégek és fantomok

Biostatisztika 17.

Berger és Ioannidis biostatisztikai Dekameronja tíz rövid meséből áll (The Decameron of poor research, BMJ 2004;329: 1436–1440). Érdemes kicsit elmerülni az elsőben.   „Első mese, amelyben Federigo, a fiatal kutatóorvos segítségért folyamodik a vancouveri elvek védelme érdekében. Majd – miután titkos tárgyaláson vesz részt, ahol a tudományos szerzőség mélyebb filozófiai jelentését vitatják meg – spontán tapsban tör ki és térdet hajt mestere előtt.”  Aldobrandino és Federigo munkatársak voltak egy világhírű intézetben. Tonnányi elemzés és rengeteg átdolgozás után Aldobrandino elküldte közös tanulmányuk végleges változatát Federigóhoz, utolsó, jóváhagyó átolvasásra. A válasz bizalmas e-mailben érkezett. „Kedves barátom – írta Federigo –, ez az együttműködés kivételes élmény volt számomra. Mindazonáltal rossz hírem van. Immár heten vagyunk szerzők: Guglielmo mester, az igazgató, aki a véremet szívja ugyan, de nem akarom, hogy véget vessen a karrieremnek. Monna Nonna, a feleségem, akinek publikációra van szüksége ahhoz, hogy állást kapjon. Peronella, aki az enyémmel szomszédos laborban dolgozik, ezért a jó kapcsolat megőrzése számomra igen fontos. Tedaldo pedig az én szépreményű tanítványom, az ő önéletrajzát is gazdagítanunk kell. Aztán itt van még Guglielmo mesternek egy régi társszerzője, a nevét ugyan már elfelejtette, de majd holnap utánanéz.” Federigo rövid utóiratot is hozzáfűzött. „Láttad már az X egyetemen közzétett munkámat? Sokan X-et tartják a világ legjobb egyetemének. Életem eme fő művében heten voltunk szerzők, közülük hárman semmivel nem járultak hozzá a munkához, sőt olyan is volt, aki nem is tudott a projektről egészen addig, míg meg nem kapta a szerzőknek járó különlenyomatot.”