Szerotoninblues

– Milyen kapcsolódást talált a kutatások és a muzsika között?

– A kutatások szintjén nem foglalkozom a zenével, bár megtehetném, hiszen a zeneterápia a pszichoterápia része. A zene kissé elkülönült szférája az életemnek, és mindig tudatosan törekedtem is arra, hogy az legyen. Jó, ha az ember a nagy feszültség után át tud kapcsolni valami másra. Ha leülök citerázni, az olyan, mintha vízbe ugranék. A lelkem mélyén mindig bennem volt az a tulajdonképpen bárgyú gondolat, hogy ha netán kirúgnának a munkahelyemről, akkor elmehetnék népzenésznek. Vagy ha annyira elegem lenne az egészségügy zűrzavaraiból, akkor lenne egy másik pályám. Ez persze csak ostoba vigasz.

– Mi keltette fel az érdeklődését a citera iránt?

– A debreceni orvosi egyetem kollégiumában találkoztam Rácz Antal barátommal, aki mellettem lakott. Most egyébként háziorvos Mezőcsáton. Briliáns improvizatív citerazenét játszott, amely egy kicsit a dzsesszre is emlékeztetett, ugyanakkor a magyar népzene legősibb rétegeit szólaltatta meg. Tulajdonképpen ő volt rám nagy hatással, tőle tanultam meg citerázni.

– Két évvel ezelőtt jelent meg a szólólemeze, a Citerissima. Most mire készül?

– Jelenleg nem gondolkodom ilyesmin. A Citerissimában egyébként a hagyományos népzene példái és a saját feldolgozásaim is benne vannak. Játszom rajta Bartókra emlékeztető darabot, elhangzik Brahms V. Magyar tánca is. És van egy slusszpoén, egy zenei vicc, a Szerotoninblues. Ez a szakmámat idézi, mert a szerotonin egy ingerületátvivő anyag az agyban. Buzdítottak, hogy adjak ki még egy lemezt, ám ez több évet venne igénybe. Évente kitalálok két-három számot, és hogy meg lehessen tölteni egy egész lemezt, intenzív munkát igényelne. Márpedig egy normális zeneszerző nem így működik.

– Jó orvos csak az lehet, aki jó ember. Ha folytatjuk a gondolatot, a jó ember egyik ismérve, hogy szereti a zenét. Egyetért vele?

– A „jó emberségnek” különböző kritériumai vannak, az egyik valóban az lehet, hogy szeresse a zenét. Ugyanakkor sok kitűnő, de botfülű jó ember él, aki nem nyitott a zenére, például inkább képekben gondolkodik. Engem az is lenyűgöz, ha egy jó filmet látok, és a remek képeknek üzenetértékük van. Vagy idézhetem René Magritte szürrealista festőt is, aki azt mondta: a kép legyen erős. A képek gyártásához nem értek, de írtam néhány művészet-lélektani munkát, az egyiket éppen Magritte ihlette. És a képi-vizuális dolgokon túl vannak, akik más érzékszervüket hangolták be, például az ízlelőbimbóikat használják zseniálisan az ízek megkülönböztetésére, mint a nagy konyhaművészek.

– Mégis csak eljutottunk a harmóniához.

– Igen, az érzékszerveken át kapcsolatot tartó művészetek, mesterségek mind-mind elkísérhetik az embert arra az útra, amelynek a végén jó ember lesz valaki, mert megtalálja a harmóniát kívül és belül. Igen, a terápiában is a lélek harmóniájáról lehet beszélni – szűrte le Túry Ferenc a Magyar Hírlapban.