hirdetés

 

Személyre szabott kockázatbecslési modell korai stádiumú klasszikus Hodgkin-limfómában

Az E-HIPI modell képes megbecsülni a kétéves progressziómentes túlélés (PFS) esélyét, és segítséget nyújt a személyre szabott kezelési tervek kidolgozásában.

A NEJM Evidence folyóiratban június 19-én jelent meg a Rutgers Cancer Institute kutatóinak cikke, amelyben arról tudósítanak, hogy kifejlesztették és validálták az első személyre szabott kockázatbecslési modellt a korai stádiumú klasszikus Hodgkin-limfómával diagnosztizált felnőttek számára. Az Early-stage Hodgkin International Prognostication Index (E-HIPI) néven ismert modell képes megbecsülni a kétéves progressziómentes túlélés (PFS) esélyét, és alkalmazásának legfőbb célja, hogy támogassa a személyre szabott kezelési tervek kialakítását. Az eredményeket a NEJM Evidence folyóiratban tették közzé, de ezzel egyidejűleg Andrew M. Evens, a 18. Nemzetközi Malignus Limfóma Konferencián (ICML, 18th International Conference on Malignant Lymphoma) is ismertette.

Az E-HIPI modellt több mint 3000 felnőtt beteg adatai alapján fejlesztették ki, akik négy kulcsfontosságú, nemzetközi fázis III. klinikai vizsgálatban vettek részt. A pontosság biztosítása érdekében az eredményeket két olyan valós regisztrációs kohorszon tesztelték és validálták, amelyek több mint 2300, korai stádiumú klasszikus Hodgkin-limfómában szenvedő embert tartalmaztak.

A modell rutinszerűen elérhető és objektív klinikai mérőszámokat használ – például a beteg nemét, a tumor méretét és a hemoglobin- és albuminszinthez hasonló gyakori laboreredmények pontos értékeit –, hogy előre jelezze az egyes betegek két évig tartó rákmentességének esélyét.

A korai stádiumú klasszikus Hodgkin-limfóma rendkívül jól gyógyítható ráktípus, különösen fiatal felnőttek körében. A magas túlélési arányok és a kezelés jelentős fejlődése ellenére azonban eddig nem állt rendelkezésünkre olyan validált eszköz, amellyel értékelni tudtuk volna az eredményeket és meg tudtuk volna becsülni a betegek egyéni relapszus kockázatát – nyilatkozta Evens. – A Tufts Medical Center, a Manchester University és minden nemzetközi partnerünk kutatóival folytatott globális együttműködés keretében egy robusztus, dinamikus és adatközpontú modellt fejlesztettünk ki, amely a közös klinikai változókat felhasználva pontosabb prediktív betekintést nyújt. Ez az eszköz javíthatja a klinikai döntéshozatalt, személyre szabhatja a kezelési stratégiákat, és végső soron világszerte képes lehet a betegek hosszú távú kimeneteinek javítására.

Az E-HIPI modell minden adatkészletben erős és konzisztens teljesítményt mutatott, és jobbnak bizonyult a széles körben használt Európai Rákkutatási és Kezelési Szervezet (EORTC; European Organization for Research and Treatment of Cancer) kedvező/kedvezőtlen besorolásánál. A valós életben való alkalmazás megkönnyítése érdekében a kutatócsoport interaktív online kockázatbecslő alkalmazásokat fejlesztett ki, amelyek támogatják a klinikusok és a betegek közötti közös döntéshozatalt. Az E-HIPI a személyre szabott kezelésről való tájékoztatáson túl modernizált kockázati rétegzést is biztosít a jövőbeli klinikai vizsgálatok és kutatások tervezéséhez.

Reméljük, hogy ez a modell javítja a betegek és az orvosok közötti kommunikációt, és elősegíti a korai stádiumú klasszikus Hodgkin-limfómában használatos kezelési lehetőségek rövid és hosszú távú kockázatainak és előnyeinek jobb megértését – fejtette ki Susan K. Parsons, a tanulmány társszerzője. “Ideális esetben ez a fajta információ a kezelések előnyeiről és hátrányairól enyhíti a rákbetegség során tapasztalt terheket. Modellünket szigorú feltételekkel validáltuk egy bevált prediktív modellezési ellenőrzőlista alapján. Amikor modellünket a meglévő osztályozási rendszerekkel összehasonlítottuk, jobb teljesítményt nyújtott a rendelkezésre álló módszereknél: szorosabb illeszkedést, kapcsolatot mutatott a betegek valós kimeneteleivel. Az ennek eredményeként kifejlesztett online rizikókalkulátor pontos, hozzáférhető, könnyen használható és teljesen ingyenes a betegek és az orvosok számára.

Ezt a kutatást a HoLISTIC (Hodgkin Lymphoma International Study for Individual Care) Konzorcium tette lehetővé, egy olyan globális kezdeményezés, amely összefogja a meghatározó randomizált klinikai vizsgálatok és rákregiszterek adatait, amelyeket hosszú távú betegkövetési információkkal egészítenek ki.

Írásunk az alábbi közlemények alapján készült:

Risk predictionmodelofferspersonalizedoutlook for early-stageHodgkin's lymphoma

An Individualized Prediction Model for Early-Stage Classic Hodgkin’s Lymphoma

Irodalmi hivatkozás:

AngieMaeRodday et al, An Individualized Prediction Model for Early-Stage Classic Hodgkin's Lymphoma, NEJM Evidence (2025). DOI: 10.1056/EVIDoa2500115

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more És mégis - Összegyűjtött írások (1983-2015)

    B. Gáspár Judit könyve három évtized írásait gyűjti egybe. Pszichoanalitikus szemléletű kortárs gondolkodó szólal...

  • learn more Onkológiai kézikönyv

    Ez a könyv szakvizsgára készülő fiatal orvosok ötleteként született meg, akik azt kérdezgették maguktól: hogyan is tudhatnánk a választ az...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more Alkotás és kibontakozás - A Katarzisz Komplex Művészetterápia elmélete és gyakorlata

    Aki végigolvassa ezt a könyvet, tanul belőle, dolgozik vele, egyszer...

  • learn more Inkretintengelyen ható terápia a diabetológiai gyakorlatban

    Az utóbbi mintegy két évtizedben a 2-es típusú diabetes került a figyelem középpontjába a...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Tehetség/Talentum Jó szerencse, semmi más?

    "Jelen könyv Czeizel professzor életműve összefoglalásának is tekinthető a tehetség témakörben. A világhírű...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Álláskeresők könyve

    Hányan keresnek ma állást Magyarországon? Hányan készülnek feladni, és ami rosszabb, hányan adták, adják fel? Hiánypótló könyv magyar szerzőtől az...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more A szociális agy kultúrtörténete

    E kultúrtörténeti kötet a kezdetektől egészen máig feltárja az emberi agy fejlődését, bemutatva azt is, hogyan alakított ki...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more Az agyvelő boncolása

    Ez a könyv az agyvelő normális anatómiájával foglalkozók, tehát elsősorban az egyetemi hallgatók számára készült. A szövettani, élettani és...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...