hirdetés
2025. augusztus. 02., szombat - Lehel.
hirdetés

Egészségpolitika

Szakmai pártprogramok. I. rész

Az egészségügy látványos válságjelenségeket mutató ágazat. Feltehetőleg éppen ezért – vagy ennek ellenére? – futotta csupán meglehetősen vérszegény javaslatokra a kilábalás mikéntjét illetően, no meg azért, mert nyílt titok: a kassza üres, nincs miből ígérgetni.
Mára egyértelművé vált, hogy a szocialisták közelgő vereségében jelentős szerepet játszik mindaz, ami egészségpolitika címszó alatt az elmúlt években zajlott. Paradox módon miközben a szabad demokratákkal kötött koalíció ára az egészségügy volt, a kényszerházasság épp ezen az ágazaton bukott el.
 
Programja alapján jó tanítványnak bizonyul a kormányra készülő Fidesz, amely változatlanul kevés konkrétumot kínál választóinak. Nem így a kisebb pártok, kivéve a Lehet Más a Politikát, amelynek az április 11-i voksolásra megfogalmazott programját hiába keressük honlapjukon vagy a világhálón. E címszó alatt csupán az EP-választásokra megfogalmazott javaslataik lelhetők fel, amelyben ugyan sok szó esik környezetről, fogyasztóvédelemről, élelmiszerbiztonságról és klímaváltozásról – konkrétan az egészségügyről azonban nem.
 

A Fidesz tart az ígérgetéstől

 
A Fidesz egészségügyi terveiről nagyon keveset lehetett hallani az elmúlt hetekben, s a program sem nyújt támpontot arról, mit akarnak tenni, ha hatalomra kerülnek. Elképzeléseiket általánosságban vetették csak papírra, igaz, így számon kérni sem lehet majd semmit. Sok mindenen változtatnának, például az ellátás színvonalán, a betegek elégedettségén, az alapellátás finanszírozásán. De hát ki nincs ezzel így? Az üzenetek egyértelműek: csökkentenék a háziorvosok adminisztrációs terheit és támogatnák a fiatalok praxishoz jutását. A járóbeteg-szakellátásnak stratégiai szerepet szánnak, javítanák finanszírozását, „teret adnának az egynapos beavatkozásoknak” – ily módon is enyhítve a kórházak terheit –, s újragondolnák a gondozóhálózatok szerepét. Fontosnak tartják a fekvőbetegellátás kapacitása, finanszírozása és a szükségletek közötti összhang megteremtését. A finanszírozással kapcsolatban csupán annyit szögeznek le, a GDP-ből jusson több az egészségügyre, hogy kiszámítható, évekre előre tervezhető legyen, miközben ösztönöznék az optimális betegutak választását s az eredményorientált gyógyítást. Rövid programjukban kitérnek néhány korábbi, konkrét ígéretükre: a kispatikák megmaradása, a többségi gyógyszerészi tulajdon mellett teszik le immár pártprogram szintjén is voksukat, átgondolásra javasolva a patikaalapítás szabályát, akárcsak a szakmai kamarák szerepét. Visszatérnének korábbi megoldásukhoz, hiszen újra több évre szóló megállapodást köttetnének a gyógyszergyártókkal. S végül: új alapokra helyeznék az egészségügyi oktatást, újrafogalmaznák a rezidensképzés egészét, életpályamodellt alakítanának ki, növelnék a szakdolgozói kompetenciát, megteremtenék a szellemi szabadfoglalkozási státuszt. Mindezt méltó bér biztosítása mellett.
 

MSZP: az érettségi bűvöletében

 
Tanulva a múlt hibáiból, a szocialisták ez alkalommal óvatosan fogalmazták meg egészségügyet illető elképzeléseiket, s igyekeztek nem túlígérni magukat. Javasolják többek között a védőoltás-program további bővítését, miközben rendezni kívánják az elmúlt években meglehetősen zilálttá vált területi ellátási kötelezettséget s a beutalási rendet. Kiszélesítenék a járóbeteg- szakellátás keretében ellátható szolgáltatások körét, ezzel is elősegítve egy új típusú kapcsolat kialakulását a szakorvosok és a kórházak között. S bár a korábban beígért „egészség-érettségiből” semmi sem lett, a legújabb ötlet: érettségi feltétel legyen az életmentés elsajátítását igazoló vizsga. Négy év alatt ötszörösére emelnék az egészségügyi kutatásokra jutó állami támogatást, és ötéves bérfelzárkóztatási programot indítanának, amelynek eredményeként az egészségügyi dolgozók átlagkeresete a nemzetgazdasági átlag másfélszerese lenne. Lényegében közel 360 ezer forintos bruttó keresettel számolnak, amely évente 80 milliárd forintos többletkiadást jelentene. S végül – jobb későn, mint soha alapon – mértékadó politikai és szakmai erők között megegyezést kezdeményeznek a közösen megalkotandó tízéves egészségfejlesztési programról.
 
H. J., Medical Tribune

cimkék

Könyveink

  • learn more Általános ápolástan és gondozástan

    A kötet az elmúlt évtizedekben jelentős változáson átment ápoláselméleti feladatok mellett részletesen foglalkozik az egészséges...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Ritka betegségek, különleges kórformák a szimultán terhességtől a foltos lázig

    Szerzők jelenlegi és előző könyvei ritkán előforduló vagy különleges...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Akadémikus portrék - Ormos Mária - történész

    Ormos Mária, történész, a XX. századi történelem szakértője. Tudományos műveket publikál, nagysikerű előadásokat...

  • learn more ˝Lulu˝ - Bálint Lajos élete és munkássága

    Bálint Lajos, a művészvilágban Lulu, később Lulu bácsi, a huszadik századi magyar színházkultúra egyik formálója,...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more Az orvoslás joga - kommentár a gyakorlat számára

    Hiánypótló orvosi jogi kézikönyv. Sorra veszi az orvosi jogviszonyt, ennek alanyait, az orvosi tevékenységek...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...