Szabadabban vállalkozhatnak az egyetemek

A jövőben az egyetemek és a főiskolák gazdasági társaságaikon keresztül értékesíthetik szellemi alkotásaikat. Feltéve persze, ha a parlament elfogadja a felsőoktatási törvény módosítását, amelynek előkészítését komoly koalíciós vita előzte meg. A liberálisok lehetőséget adtak volna arra, hogy az egyetemek az általuk kezelt vagyon tulajdonosaivá váljanak, ám ez – egyelőre – úgy tűnik, nem valósul meg.

 Jelentős szellemi tőke áll rendelkezésre a felsőoktatási intézményekben, amelyre igényt tartanának a gazdaság szereplői is. A közös kutatások, innovációk során beáramlana a magántőke az egyetemekre, ezeket a pluszforrásokat pedig az oktatási, kutatási infrastruktúra fejlesztésére fordíthatnák. Egy közös vállalkozás elindítása azonban jelenleg olyannyira nehézkes, hogy többségük meg sem próbálkozik vele. A felsőoktatási intézmények ugyanis jelenleg csak kft.-ket alapíthatnak, ennek a gazdasági formának pedig olyan merev szabályai vannak, amelyek szinte lehetetlenné teszik az intézmények számára a piaci szereplőkkel való együttműködést. Többek között azzal, hogy többségi tulajdont ír elő az egyetem számára: márpedig ebbe egy nagyobb cég egyáltalán nem biztos, hogy belemenne. Ráadásul mindehhez kormányengedély kell.
  Ezen a helyzeten kíván változtatni a felsőoktatási törvény parlament előtt lévő módosítása.
  A törvénytervezetet komoly vita előzte meg a koalíciós partnerek között is. A volt oktatási miniszter, Magyar Bálint – jelenlegi fejlesztéspolitikai államtitkár – ugyanis kísérleti projektként lehetővé tette volna azt is, hogy egész egyetemek alakuljanak gazdasági társaságokká. Szerinte nem privatizációról lenne szó, hiszen a gazdasági társaságok állami tulajdonban maradnának és nonprofit alapon működnének, az átalakulás pedig önkéntes volna. Magyar Bálint mögé fölsorakozott pártjának ügyvivői testülete is, sőt ennél is tovább ment. Az SZDSZ szerint ugyanis „el kell indulni azon az úton, amelynek a végén az intézmények az általuk kezelt állami vagyon teljes jogú tulajdonosaivá válnak”.
  Az Államreform Bizottság is támogatta a fenti elképzeléseket (a tulajdon átadását ugyanakkor csak felsőoktatási modellkísérletként tartja kivitelezhetőnek, és csak abban az esetben, ha biztosítani lehet, hogy a kockázat ne az államot terhelje), sőt arra kérte az oktatási tárcát: vizsgálja meg, hogyan lehetne oldani az egyetemek gazdálkodási kötöttségeit.
  Az Oktatási és Kulturális Minisztérium azonban mereven elzárkózott a „felsőoktatás magánosításától”. Hiller István miniszter közleményben szögezte le: a tárca nem vizsgálja az egyetemek gazdasági társaság formájában történő működtetését. Szabó Zoltán, az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának MSZP-s elnöke szerint az MSZP frakció sem értett egyet azzal, hogy az egyetemek és a főiskolák állami tulajdonú eszközöket – például ingatlanokat, berendezéseket, műszereket – apportként bevigyenek üzleti kockázatú vállalkozásokba. Mert: ki volna a felelős például akkor, ha egy gazdasági társaság formájában működő egyetem elbukja a vállalkozását? – ezt a kérdést már Manherz Károly, a szaktárca felsőoktatási államtitkára vetette föl, aki szerint ráadásul az állam nem is vonulhat ki az oktatásból.
  Arra viszont nyitott volt a tárca, hogy – többek között a Pólus programok sikere érdekében – szabadabban vállalkozhassanak az egyetemek és a főiskolák. Vagyis, hogy – oktatási feladataik kivételével – gazdasági társaságokat alapíthassanak különféle tevékenységeikre, többek között a kutatás- fejlesztésre, és azokba apportként bevihessék szellemi vagyonukat.
  A jelenleg a parlament előtt lévő törvénymódosítási javaslat végül a szaktárca „győzelmét” hozta, ám sajtóhírek szerint az SZDSZ továbbra sem tett le elképzeléseiről.

 Kilencféle kórházi modell

 Az EU-tagállamokban az állam által menedzselt kórháztól a profitelvű magánkórházig számos működtetési formára akad példa. A magánszféra különböző formában és eltérő súllyal mindenütt fellelhető, de az egészségügyi ellátórendszer gerincét valamennyi EU-tagállamban a köztulajdonú intézmények alkotják. Kisebbségben vannak a profitorientált kórházak, amelyek az átlagosnál kisebbek, és általában néhány speciális ellátási területre összpontosítanak. A tulajdonosok jórészt a szakmai befektetők közül kerülnek ki, így – elsősorban a kis intézmények – valójában egzisztenciavállalkozások.
  A 90-es évekig a kórházi területen hagyományosan három tulajdonformát különböztettek meg: a köztulajdonú, a nonprofit (vagy voluntary-sector) és a for-profit kórházakat. Ma sokkal árnyaltabb a kép: figyelembe véve az intézmények tulajdonlását, autonómiáját, a finanszírozási-pénzügyi felelősség kérdését, Európában jelenleg kilenc kórházi modellt különböztethetünk meg, amelyek nagyrészt az 1990-es évek első felében végbement szervezeti és tulajdonreformok eredményei. Az alábbi felsorolásból tájékozódhatnak a kórházak működési módjáról:

 1. Állami tulajdonban lévő és az állam által menedzselt kórház (Government- owned and -managed hospital). Állam alatt ebben az esetben a központi, a területi (tartományi, megyei stb.) és a helyi kormányzatot értjük. A kórház vezetői köztisztviselők/közalkalmazottak (civil servants), a kórháznak nincs önálló költségvetési gazdálkodási joga, és ebből következően jogalanyisága sem. Ez tekinthető a „klaszszikus” közintézeti formának (Skandinávia, Franciaország, Közép- és Kelet-Európa).

 2. Köztulajdonú autonóm kórház (Public-sector autonomous hospital). Az állam a tulajdonos, de a menedzsment bizonyos autonómiával rendelkezik. Ez az egészségbiztosítóval való szerződéskötési szabadságot is jelentheti, bár ennek szigorú szabályai vannak. E forma az 1990-es évek elejétől terjedt el Nagy-Britanniában (NHS trust) és ehhez hasonló modellt adoptált néhány közép- és kelet-európai ország. (Ennek felel meg a jelenlegi magyar egészségügyi költségvetési szerv is.)

 3. Földrajzilag meghatározott terület egészségügyi tanácsának intézménye (Geographically defined health board). Az egészségügy regionálisan szervezett, az adott terület élén álló tanács irányítja a terület kórházait. A tanács tagjait választhatják, kinevezhetik vagy akár e kettő kombinációja is elképzelhető. A tanács intézményének előnye, hogy több lehetőséget kínál a szomszédos kórházak munkájának összehangolására, hátránya viszont, hogy korlátjává válhat az egyes kórházak gyors és hatékony döntéshozatalának.

 4. Állami tulajdonú vállalkozás (State-owned enterprises). A kórház tulajdonosa olyan vállalkozás, amely állami tulajdonban van, de belső működési rendjét tekintve autonóm – törekedhet bevételei emelésére és azokat meg is tarthatja. Nem egyértelmű, hogy ez a megoldás nonprofitnak minősül-e, hiszen a működési mód profitorientált, de a tulajdonos nonprofit módon gazdálkodik.

 5. Nonprofit közkórház (Public not-for-profit hospital). A kórház tulajdonosa egyházi szervezet (nem maga az egyház, hanem például egy rend) vagy szakszervezet. Sok esetben a beruházási- fejlesztési pénzek zöme az államtól származik.

 6. Kettős tulajdonú kórház (Joint stock hospital). A kórház tulajdonosa valamely arányban a kormány és egy gazdasági társaság. Ez a megoldás a kormánynak a szabályozás közvetett eszközein túl tulajdonosként közvetlen beleszólást is biztosít.

 7. Közkórház magánmenedzsmenttel (Private management of publicly owned hospital). Az állami tulajdonú kórház vezetésére magáncéget szerződtetnek. Ez a forma Portugáliában és néhány más országban létezik.

 8. Magánkórház közmenedzsmenttel (Public management of privately owned hospital). A magánszektoré a kórházépület és az eszközpark, de közszolgálatban álló menedzsment működteti. Ez a megoldás Nagy-Britanniában terjedt el, neve Private Finance Iniciative (PFI). Előnye, hogy a profitérdek nem vezethet a szolgáltatások mennyiségi felpörgetéséhez.

 9. Magántulajdonú, profitelvű kórház (Private for-profit hospital). Az Egyesült Államokban szélesen elterjedt, de ott sem többségi forma, Európában kisebb a szerepe. Néhány országban – például Franciaországban, Portugáliában, Spanyolországban – a kórházi kapacitások mintegy ötöde így működik.

 (Forrás: Kórházi tulajdonformák, MEDINFO Füzetek, 2003. január; „A magánszektor és a privatizáció az európai egészségügyi rendszerekben”, a WHO Európai Regionális Bizottságának 2002. szeptember 16–19-i, 52. ülésére készült háttéranyag; Egészségügyi reformok Szlovákiában, ESKI országtanulmány 2006. június.)