hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Sürgősen visszaszóltak

A honlapján reagált a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár minap a MedicalOnline-ban megjelent szavaira.

A társaság a közelmúltban kétszer is megkísérelte a kapcsolatfelvételt az államtitkársággal, ezek a leveleik elérhetőek a mostani nyilatkozatuk mellett.

Most arra a cikkünkre reagálnak, amelyben Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, hogy „csak azt látjuk, amit az intézményrendszer láttatni akar, az pedig nem a valóság”. Majd példaként említette a sürgősségi ellátást, ami szerinte azért küszködik szakemberhiánnyal, mert saját érdekei mentén létrehozta az ellátórendszer a sürgősségi betegellátó osztályokat.

Az MSOTKE vezetősége válaszában az egészségügy helyzetéről egyebek mellett az írja: „Az egyes tünetek kapcsolatának, az ok - okozati összefüggések  felderítésének - jelen helyzetet krízisként értékelve - már régen itt lett  volna és ma még itt van az ideje. Megfelelő elemzés és diagnózis,  így oki kezelés helyett változó prioritások mentén végzünk tüneti  terápiát, időszakosan rehabilitációt.”

„2015-ben Magyarországon a társadalom egészségügy i szükséglete nem prioritás. Az érvként  hangoztatott, de az egészségügy teljes spektrumán megmutatkozó humánerőforrás krízis pedig nem  csupán a képzés nem átgondolt hangsúlyait, hanem jelen rendszer hibáját, kontra produktivitását is  jelzi. Egy - egy szakterület kiemelése  ebből a problémahalmazból, a tünetek kóroknak láttatása  pedig  talmi megközelítés és csak az egészségügy megosztását, nem  a  kezelését szolgálja. Ezért az új szakállamtitkár szavait , szófordulatait használva, el kell gondolkodnunk azon, amit ma az  egészségügy szabályozása, üzemeltetése és politikai menedzsmentje így a média  szintjén látunk az  valóság-e, vagy csak a politika saját érdekei  és koncepciótlansága  mentén akarja ezt láttatni velünk!” – írják állásfoglalásukban.

(forrás: MSOTKE)
hirdetés

Könyveink