hirdetés

2017-re lesz világbajnoki sürgősségi központ is

Már készül az 500 tagú magyar orvos-egészségügyi csapat a 2017-es budapesti FINA Világbajnokságra – tudósít a vezetőjüket megszólaltatva a Hosszabbítás.hu.

„Nekünk nem lesz lehetőségünk olyan poliklinika kialakítására, mint amivel a kazanyiak az „olimpiai falujukban” büszkélkedhettek - idézik dr. Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatóját, az egészségügyi csoport vezetőjét  - , tervezzük viszont a Korányi Klinika tömbjében, és annak új szárnyában egy speciális világbajnoki sürgősségi központ megszervezését. Háttérkórházaink közé tartozik majd a Semmelweis Egyetem valamennyi klinikája és a Semmelweis Egyetem Oktató kórháza, ismertebb nevén az Uzsoki. Kiemelt szerepet kap majd a vezetésem alatt álló Városmajori Klinika, de az úszósport jellegéből fakadóan az egyetem Mária utcai szemklinikájának is számos páciens fogadására kell felkészülnie. Jelentős beruházással legkevesebb két versenyszínhelyen világszínvonalú fizioterápiás kezelőközpont kialakítására lesz szükség, de a beszerzett eszközöket a világbajnokság után a magyar sportegészségügy szolgálatába lehet majd állítani” – olvasható a hosszabbítas.hu-n.

 

(forrás: Hosszabbítás.hu)

Könyveink

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Orvosi latin szógyűjtemény

    A szótárban a címszavak összeállításánál irányadó szempont az volt, hogy a tanuló megtalálja benne azokat a szavakat, amelyek a további...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Odú vagy kelepce?

    Hogy kik is vagyunk, mit akarunk az élettől és mi a szerepünk a világban, azaz identitásunk, mindegyikünk számára fontos kérdés. Valódi önmagunk...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Experimentally-Induced Paw Oedemas in Mice

    This monograph is the first one to give a general survey of the different mouse paw inflammation models. The first chapters deal...

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A személyes és társas tényezők szerepe a rehabilitációs munkában

    A kötet középpontjában a krónikus betegséggel élők testi, lelki és szociális...

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Bontakozó jelentés - Tanulmányok a 60 éves Péley Bernadette köszöntésére

    Jelen tanulmánykötet tisztelgés a hatvanadik születésnapját ünneplő Péley...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Száz kémiai mítosz. Tévhitek, félreértések, magyarázatok

    Tudásunk nem jelentéktelen hányadát képezik a különböző tévhitek. Ezek olyan tudományosan nem...