Stratégia híján nincs remény a javulásra
A magán- és a közfinanszírozott egészségügy különbségeiről, az állami ágazat javításának lehetőségéről beszélt Rékassy Balázs, orvos, egészségügyi-szakközgazdász a Növekedés.hu-nak.
Élhet-e valaha nálunk szimbiózisban a magán, illetve az állami egészségügy?
A kérdést némileg messzebbről indulva érdemes megközelíteni. Korábban Magyarországon a magánegészségügyet hagyományosan választékbővítő mellékszereplőnek tekintették, és az egészségügyi ellátórendszer alatt a közfinanszírozott egészségügyet értettük. A mindenkori kormányzatok is ekként kezelték ezt az ágazatot: nem rendelkeztek megfelelő információval róla, és a szabályozottsága, ellenőrzése is igen felületes volt. Ugyanígy a kutatók érdeklődését sem keltette fel eléggé ez a szféra, így információink igen hiányosak.
Mi változott? Úgy tűnik, sok az anomália.
Persze. A magán egészségügyi ellátás mára az egészségügyi ellátó rendszerünk érdemi, sok területen a közfinanszírozott ellátással azonos súlyú szereplője, és a hazai egészségügyi ellátás szerves része lett.
Igazából nincs egészségügyi stratégia, irányvonal, nincs rendszerbe rakva ez az egész – így nincs igazán előremozdulásra esély. A magyar piac kettészakadása egy folyamat, amit nehéz kívülről látni, hol tart a leépülés, mivel minden nap benne vagyunk.
Szomorú, hogy alaphipotézisünk szerint a magyar magán-egészségügyi ellátás jelenlegi, szabályozatlan, spontán fejlődési formájában nem járul hozzá kellő mértékben az egészségügyi ellátás valós végső céljához, azaz a társadalom egészségi állapotának a javításához.
Ennyire nagy a baj?
Gond, hogy nem ismert a magán-egészségügyi szféra tevékenység-spektruma, tevékenységtömege és pontos gazdasági szerepe, árbevétele. Sem a hatóságok, sem a lakosság előtt nem ismert a nyújtott ellátások minősége, sem a magán, sem az állami oldalon. Keveset, vagy egyáltalán nem tudni az eredményességi mutatókról, a fertőzések száma, peres ügyek számáról és arányáról, szakmai megoszlásáról. A betegek csak véletlenszerűen tájékozódnak az ellátások hozzáféréséről. Sajnos a jelentős korábbi folyamatos forráskivonás érezteti hatását, nem lehet letagadni a politikusok felelősségét.
A nagy kérdés a jövőben az, hogy a magán szolgáltatói piac, hozzájut-e állami finanszírozáshoz, forráshoz és a magánbiztosítási rendszer kiépül-e. A cél, mindenképpen az lenne, hogy a két rendszer szervesen tudjon kapcsolódni egymáshoz. Nem az a lényeg, hogy ki a tulajdonos, hanem, hogy jó minőségű szolgáltatást, jó áron, és hozzáférhetően tudjon biztosítani.
Mindezek tükrében hogyan jött létre a mostani állapota szerint a magánszolgáltatói oldal?
Kezdetben alapvetően a kis lakásrendelők domináltak, amelyek elsődlegesen nem hozzáadott szakmai értéket, hanem személyességet, több időráfordítást adtak a betegnek, de a hálapénz-realizáló – lelegalizáló – funkciójuk is tagadhatatlan volt. Ugyanakkor – már a ’90-es években – elindultak olyan tisztán magánfinanszírozású, specializált egészségügyi tudással bíró magán egészségügyi szolgáltatók, amelyek a döntően beruházási tőke forráshiányos közfinanszírozott szolgáltatások ellátására szerződtek, out-sourcing partnerként, legtöbbször kiváló lobby erővel. Őket OEP szerződést kötött szolgáltatói csoportként is jellemezhetjük, és régóta fontos szereplői az egészségügyi szolgáltatói piacnak. Ezzel szemben a csak- magánfinanszírozásúak körében indultak meg jelentős változások mostanában.
