hirdetés

Stabil pénzügyi alapokkal kezdhetik az évet a kórházak

A magyarországi orvostechnikai szektor üdvözli, hogy a kormány 2020. decemberében biztosította a lejárt kórházi tartozásállomány rendezéséhez szükséges pénzügyi forrásokat.

Az ágazat meghatározó szervezetei a tavalyi év során több alkalommal jelezték a kifizetetlen kórházi számlák felhalmozódásának problémáját a szakminisztériumok, majd Orbán Viktor miniszterelnök felé. Az állami fenntartású kórházak az év végi költségvetési többletjuttatás segítségével teljesíteni tudták a miniszterelnök által egy évvel ezelőtt nyilvánosan is megfogalmazott elvárást, amely szerint 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat föl adósságot.

Az egészségügyi intézmények pénzügyi stabilitása a jelenlegi járványhelyzetben kiváltképp fontos. Az orvostechnikai ágazat szereplői felelősségteljes és előremutató intézkedésnek tekintik, hogy a magyarországi kórházak stabil gazdálkodási alapokkal kezdhetik meg az új évet. Az adósságrendezés emellett a több mint négyezer kórházi beszállító – többségében kis- és középvállalkozások – számára biztosítja a további működés pénzügyi feltételeit, megkönnyíti a munkahelyek megőrzését és lehetővé teszi a válságból való kilábalást.

A hazai orvostechnikai vállalkozások a jövőben is fenntarthatóan és kiszámíthatóan működő, a páciensek számára magas színvonalú szolgáltatást nyújtó egészségügyi ellátórendszerben érdekeltek, s ennek megvalósításában a jövőben is készek támogatni a kormányzati döntéshozatalt.

A közleményt kiadó négy szakmai szervezet együttesen a hazai orvostechnikai vállalkozások meghatározó részét képviseli, tagvállalataik a magyarországi kórházak diagnosztikai és terápiás eszközigényének túlnyomó részét lefedik.

*

Az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete az innovatív egészségügyi technológiai szektor érdekképviseleti szervezete. Az ETOSZ célja, hogy az orvostechnikai innováció eredményei elérhetőek legyenek a magyarországi betegek számára. Tagvállalatai között nemzetközileg elismert kórházi beszállítók, Magyarországon jelentős gyártási, kutatás-fejlesztési tevékenységet végző vállalatok, továbbá közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató vállalkozások vannak.

A Magyar Diagnosztikum Gyártók és Forgalmazók Tudományos, Ismeretterjesztő és Érdekvédelmi Egyesülete (HIVDA) a hazai in-vitro diagnosztikai szektor szakmai, érdekképviseleti szervezete. Tagvállalatai lefedik a hazai in-vitro diagnosztikai (IVD) piac több, mint 90%-át.

A Magyar Medikai Gyártók és Szolgáltatók Akkreditált Innovációs Klaszter államilag akkreditált innovációs klaszter, a tradicionális ugyanakkor high-tech, innovatív, exportképes medtech iparág képviselője, meghatározóan hazai tulajdonú kis-, közepes vállalkozások és egyetemek önkéntes szövetsége. 

Az Orvostechnikai Szövetség hitvallása, hogy az orvostechnikai eszközök életet mentenek. A szövetség a fekvő- és járóbeteg-ellátást végző intézményeket kórházi orvostechnikai és képalkotó diagnosztikai eszközökkel, valamint gyógyászati segédeszközökkel ellátó, illetve a betegellátást informatikai szolgáltatásokkal segítő vállalkozásokat fogja össze és képviseli.

Könyveink

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Népegészségügyi medicina

    A betegségek megelőzése az emberiség ősi igénye. Már a történelemformáló világjárványok kapcsán megszületett az a felismerés, hogy a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Út Stockholmba – Tudósok és Nobel-díjak

    A kiadvány a tudományról és a tudósokról szól, valamint arról a díjról, amely már több mint száz éve a legismertebb...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Pszichoanalitikus terápia a gyakorlatban

    A mű nemcsak címében kézikönyv, a modern pszichoanalitikus pszichoterápia tankönyvét hozta létre a szerző –...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Pszichiátriai Lexikon

    Részlet Janka Zoltán Prof. előszavából  “A szerkesztő és szakavatott munkatársai a magyar pszichiátriai fogalomtár nagyméretű birodalmát...

  • learn more Az éghajlatváltozás hatásai az emberi szervezetre

    A klimatikus tényezők emberi szervezetre gyakorolt hatásainak eredményes vizsgálata komplex tevékenységet és...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Vágy és hatalom

    E kötet a hazai pszichoanalitikus-pszichoterápiás szcéna egy olyan kiemelkedő szereplőjével invitálja közös elmélkedésre az olvasót, akinek nem csak...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...