Solti György Bartók-felvételei

Egy magyar kozmopolita

A Bartók műveinek lemezösszkiadása körül nemrég kirobbant vita különös aktualitást ad ezeknek az eredetileg 1981-ben, illetve 1990- ben készült, és most az Universal olcsó sorozatában („The Originals”) ismét elérhető felvételeknek. Solti György, pontosabban Sir Georg Solti (1912–1997) a húszas években pár hétig látogatta Bartók zongorakurzusát a Zeneakadémián, de közelebbi kapcsolat nem alakult ki közöttük, ha csak az nem, hogy Solti volt a lapozója Bartók feleségének a Kétzongorás szonáta 1938-as pesti premierjén. Ennek ellenére Solti egész életében Bartók műveinek nagy propagálója maradt nemcsak karmesterként (érdekesség, hogy Murray Perahia társaságában lemezre is vette a Kétzongorás szonátát); mindig is Bartók (és Kodály műveit) tekintette zenei anyanyelvének.
Amikor Bartók Amerikába került, hiába dolgozott ott számos jelentős magyar dirigens (többek közt Ormándy Jenő, Reiner Frigyes) művészetének népszerűsítése komoly akadályba ütközött, nem volt ugyanis olyan reprezentatív műve, mely a teljes nagyzenekart foglalkoztatva meglágyíthatta volna az inkább konzervatív tengerentúli közönség szívét. (Fő zenekari műve, a Zene húros-ütőhangszerekre és cselesztára speciális összetételű együttesre íródott, ráadásul igen szigorúan „modernista” felfogásban.) Remekül jött hát Serge Koussevitzky ajánlata, aki 1000 dollárért nagyzenekari művet rendelt az akkor már betegeskedő komponistánál. Az így készült Concerto a bostoni premieren (1944) nagy sikert hozott, és azóta is a legnépszerűbb Bartókdarab. Solti 1981-es felvétele áttörést jelentett, a karmester ugyanis Bartók kéziratait tanulmányozva a megszokottól jelentősen eltérő tempókkal megváltoztatta a műről addig kialakult képet. Ez legkivált a második tételben érezhető; az igen gyors tempó persze nehéz a fafúvósoknak, de a Chicagói Szimfonikusok szinte kirázzák a kisujjukból. A harmadik tétel színgazdagsága lenyűgöző.
Ez, valamint ritmikus megszállottság és megkapó líra jellemzi a Tánc-szvit előadását; ahogy az első tételben a zene megszületik az őskáoszból, az nagy zenekari és karmesteri teljesítmény. Legkevésbé talán a Zeneimages/ előadása sikerült, túl fényes talán, túlságosan is lekerekített, túl „amerikai”. Ennek ellenére Solti CD-je egyike az etalonnak számító Bartók-felvételeknek.