hirdetés
2024. december. 04., szerda - Borbála, Barbara.
hirdetés

Sokkal több a cukorbeteg

Több mint hetven százalékkal nőtt a magyar cukorbetegek száma az elmúlt másfél évtizedben – olvasható a semmelweis.hu-n.

Jelenleg hozzávetőleg 772 ezren szenvednek diabéteszben Magyarországon, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják – mondta a semmelweis.hu-nak dr. Kempler Péter, a Magyar Diabetes Társaság elnöke. A Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára hangsúlyozza ugyanakkor, hogy az elemzés a támogatásban részesülő antidiabetikumokat kiváltó cukorbetegek adatai alapján készült, így azok, akik csak diétás kezelést kapnak, vagy nem váltották ki a szükséges készítményt, esetleg nem is tudnak betegségükről, nem szerepelnek a nyilvántartásban

A betegszám emelkedése mellett azért pozitív folyamatok is elindultak – mondja a belgyógyász professzor, példaként említve a súlyos szövődmények előfordulásának csökkenését, amely a modern terápiáknak is köszönhető. Lényegesen hatékonyabb vérnyomáscsökkentő és vérzsírcsökkentő készítmények állnak rendelkezésünkre, mint korábban, a legjelentősebb előrelépés ugyanakkor a vércukorcsökkentő kezelésben történt az utóbbi években. Az új tabletták és a fix dózisban adható injekciós készítmények mellett komoly fejlődést jelentett a legkorszerűbb inzulinok megjelenése. Dr. Kempler Péter szerint az elmúlt években 6 százalékkal csökkent a cukorbetegek halálozása, de még így is évi 30 ezer diabéteszes beteget veszítenek el.

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés