hirdetés

Mégis üzlet az egészségügy?

A magánszektor felügyelete a szakemberek szerint hiányos, az árakat pedig a szabadpiaci verseny határozza meg, derült ki a HírTV riportjából.

Bár 2010-ben Orbán Viktor azt hangoztatta, hogy az egészségügy nem üzlet, a magánintézmények egyre nagyobb léptékben fejlődnek. Budapesten már fizetős szuperkórház is épül, amely várhatóan jóval hamarabb kész lesz, mint az ígért állami. A magánszektor felügyelete azonban szakemberek szerint hiányos, az árakat pedig a szabadpiaci verseny határozza meg.

Szuperkórház épül a IX. kerületben. De nem az állami. A klinikát a nagy magánszolgáltatók egyike építi. Ha elkészül, a sugárterápián és a szervátültetésen kívül szinte bármilyen beavatkozást el tudnak végezniSchiszler István, a Duna Medical Center igazgatója azt mondja, a magánszektor minden korábbinál nagyobb léptekkel fejlődik.

A kórházak túlterheltségét akár enyhíthetné is a magánszektor, de egy akár több magánpraxisban dolgozó orvos nem biztos, hogy ugyanúgy teljesít majd a rosszabb körülményeket nyújtó állami intézményben, mint a maszekban.

„A mindenkori magánintézményi rendszer profitorientált vállalkozás, és mindenkor abban lesz érdekelt, hogy azokat a betegeket lássa el, akik által anyagi hasznot is tud generálni, magyarul a nagyon súlyos betegek ellátásában sosem lesz érdekelt a magánegészségügy. Egyensúlyra kellene törekedni; az a kérdés, hogy milyen elvek mentén fog megszületni az a rendszer, amely ezt szabályozni fogja” – mutatott rá Dénes Tamás, a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke.

„A magasabb jövedelműek elboldogulnak egy ilyen helyzetben is, az alacsonyabb jövedelműek pedig kimaradnak az ellátásból, ráadásul a közszolgáltatás is tovább szegényedik, ezért nem lenne szerencsés, ha szabályozatlan körülmények között erősödne meg a magánellátás” – vélte Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ főigazgató-helyettese.

Bővebben a HírTV portálján.

(forrás: HírTV)
hirdetés

Könyveink

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Korszerű gyakorlati irányelvek az elsődleges orvosi ellátásban

    Könyvünket az elsődleges ellátásban dolgozó klinikusoknak ajánljuk, de nemcsak a...

  • learn more Szemészet

    Napjainkban új kihívások várnak a szemésztársadalomra. A népesség elöregedésével nő az időskorban előforduló szembetegségek száma. A 80 éven felüli lakosság...

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more A kettős zsarolás ellen - Menekültek, terror és egyéb gondok felebarátainkkal

    Slavoj Žižek szlovén filozófus a mai radikális baloldal emblematikus...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Nyirády Péter- Rurik Imre (szerk.) UROLÓGIA A HÁZIORVOSI GYAKORLATBAN

    Az elsősorban háziorvosok, illetve más szakorvosok számára készült könyv...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Élettörténetek a pszichoterápiában

    A pszichoanalízisről  egy kliens megjegyzése alapján a kezdetektől tudjuk, hogy beszélgető kúra. Mégis, fél évszázadon keresztül...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...

  • learn more Alapvető sebésztechnika

    A nagy sikerû könyv bõvített, aktualizált második kiadása kerül a szakmai olvasóközönség elé. Új például a "Mûtõi magatartás"...

  • learn more Májsebészet

    A könyv elsődleges célja olyan májsebészeti munka létrehozása, amely segítséget nyújthat ügyeleti éjszakán a fiatal szakorvosnak, ha többek között rupturált...

  • learn more Útmutató a fogorvosnak való segédkezésben

    „E könyv célja, hogy az assistálással foglalkozni akarót az e pályán szükséges alapfogalmakkal megismertesse és megadja...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Kisklinikumi szakismeretek

    Fejezetei a különféle betegségben szenvedők ápolását mutatják be betegségtípusonként, jól áttekinthető, tagolt formában, amely...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...