Sikertelen a nemzeti AIDS stratégia

Nem nőtt a szűrések száma, a prevenció egyéb formáira alig jut pénz, a diszkrimináció nem enyhült. Viszont több a HIV-fertőzött, és továbbra is kiugróan magas azoknak az aránya, akik nem tudják, hogy bajba kerültek. A kedvező helyzetű országok közé tartozunk, de ez csak a vakszerencsének köszönhető, a széria bármikor megszakadhat. A hazai HIV/AIDS elleni küzdelem koordinálásáért felelős Nemzeti AIDS Bizottságban egészségpolitikusok, szakértők, orvosok és két civil dolgozik a helyzet javításán. A testület vezetője szerint minden tőlük telhetőt megtettek.


Magyar Narancs: A megelőzés egyik legfontosabb eszköze a mindenki számára könnyen elérhető önkéntes, anonim, ingyenes és tanácsadással összekapcsolt szűrővizsgálat. A stratégiát készítő NAB öt évvel ezelőtt első fontos területként épp ezért a HIV-szűrések számának növelését, az intézményrendszer fejlesztését tűzte ki célul. Azóta viszont nem emelkedett az önkéntes szűrések száma és aránya, az európai rangsorban továbbra is a sereghajtók között vagyunk.

Medgyaszai Melinda: Ez így igaz. Ennek a legfontosabb oka szerintem a stigmatizáció, aminek a csökkenését nem sikerült igazán megoldani se a társadalom egészében, sem az egészségügyben. Hozzá kell tennem, hogy sajnos ez nagyon sok más betegség kapcsán fennáll. Az egészségügy egy dolgot tehet, hogy odarakja az ellátást mindenhová, és megpróbálja az embereket odaterelni. Ma minden megyei ÁNTSZ-nél van HIV-szűrés.

MN: Egyet leszámítva, mert közben két megyét összevontak. Orvosok, civilek azt mondják, nem elég a szűrőhely, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által készített idei tanulmányból pedig úgy tűnik, hogy a meglévő intézményekben is problémák vannak az anonimitás biztosításával és a tanácsadás minőségével. Volt olyan országos intézmény, ahol pénzt kértek az ingyenesen járó vizsgálatért. Nem lehet, hogy a szolgáltatások elérhetőségének és színvonalának javításával többen mennének el maguktól kivizsgálásra?
 
MM: Úgy nem tudunk rendet csinálni, hogy valaki azt mondja, általában véve problémák vannak. Vissza is kérdeztem, amikor a TASZ megjelent, hogy konkrétan hol és mi a probléma. Akkor oda lehet küldeni a szakfelügyeletet, hogy vizsgálódjanak.
 
MN: A jelentésben konkrét esetleírások és intézmények szerepelnek, névvel, címmel. A NAB által készített stratégiában benne volt az is, hogy a tanácsadás minőségét és a tanácsadók felkészültségét a bizottság által létrehozott munkacsoport monitorozza. Ez miért nem jött létre?

MM: A helyzet az, hogy a stratégiában olyat is elvállaltattak a Nemzeti AIDS Bizottsággal, aminek felépítésénél fogva egyszerűen nem volt képes megfelelni.
 
MN: Visszatérve az ön által említett stigmatizációra: a fertőzöttek életkörülményeivel foglalkozó Pluss Egyesület szerint a diszkrimináció továbbra is elsősorban az egészségügy részéről éri az embereket. Mindennapos dolog, hogy fogorvosok, nőgyógyászok, sebészek a HIV-fertőzésre hivatkozva szembemennek a jogszabályokkal, és megtagadják az ellátást. lyenkor a legjobb esetben a Fővárosi Szent László Kórház AIDS-ambulanciájára küldik őket. Előfordulhat, hogy a HIV-fertőzöttet egy infarktussal több száz kilométert utaztatják, holott az előírásoknak megfelelően végzett sterilizálás mellett nincs mitől félni.

MM: A HIV-fertőzött kezelése legyengült immunrendszere miatt sokszor speciális szakértelmet kíván, ami legjobban a Szent László Kórházban van meg. Ott kapják a lehető legmagasabb színvonalú ellátást.
 
MN: De az embereket sokszor akkor se fogadják, ha egyszerű beavatkozásról van szó, és jó állapotban van az immunrendszerük.

MM: Valóban előfordul ilyen, holott a törvény világosan fogalmaz. De látni kell, hogy nem a rossz szándék van emögött. Az orvosok defenzívek, attól tartanak, hogy bajba kerülnek, ha elrontanak valamit, és beperlik őket. Ezzel kapcsolatban december elsején, az AIDS-betegek világnapján mindig van kampány, az intézményeket pedig rendszeresen tájékoztatjuk, és én is gyakran felszólalok különböző fórumokon. De lássunk tisztán: nem lehet általában fenékbe billenteni valakit. Tudni kell, hol, mikor, kivel történik ilyen. Tessék megmondani!
 
MN: Az érintettek pont a megbélyegzés miatt nem mernek a nyilvánosság elé állni. Nem lehet, hogy a diszkrimináció és az egészségügyi dolgozók félelmeinek oldására több erőforrást kéne mozgósítani? Évi ötmillió forintot költ a minisztérium a szakdolgozók és orvosok HIV- és AIDS-prevenciós továbbképzésére. A Pluss Egyesület egy központilag szervezett, országos kampányt szorgalmaz.

MM: Higgye el, hogy erről egyéb továbbképzések keretében nagyon sok orvos tanul! Az pedig egy kipróbált szakmai kérdés, hogy mi a hatásos a ritkán előforduló betegségek esetén, ha a stigmatizációt akarjuk felszámolni. A külföldi példák azt mutatják, hogy a nagy országos kampányoknak kicsi és gyorsan múló eredményük van. De hadd kérdezzek vissza: ön szerint a romákkal vagy a melegekkel kapcsolatos előítéleteket sikerült megoldani? Ez a társadalom sajnos még nem elég toleráns.

MN: A NAB-nak a maga területén nem az lenne a feladata, hogy ez változzon?
 
MM: A következő ülésen elkezdünk szisztematikusan végigmenni azon, hogy milyen eredményeket értünk el eddig, hogy megfogalmazzuk a következő év cselekvési tervét, és azt, hogy mit lehetne másként csinálni.
 
MN: A prevenció egyéb feladatai sem haladnak túl jól. A NAB évi hatvanmillió forintból gazdálkodik (Ebben nincsenek benne a gyógyításra fordított összegek - L. B.), ebből mintegy 40 millió jut az ÁNTSZ szűrőállomásainak, és tizenötöt pályáztatnak civil szervezetek között, amelyek a veszélyeztetett csoportok – melegek, prostituáltak – körében végeznék a megelőzést. Nem kevés ez a pénz?

MM: Mindenre kevés a pénz. Tudja, mennyibe kerülne egy országos médiakampány egyetlen témában? Milliárdos tétel. Népegészségügyi célokra idén 700 millió forint van összesen, ebből a HIV/AIDS-re jutó 60 millió kiemelt támogatásnak számít, ha azt nézzük, miben hányan betegszenek meg, és az összeget igazságosan akarja elosztani. 1600 ismert HIV-fertőzött van, miközben harmincezren halnak meg évente tüdőrákban. Ilyen adatok mellett ennél több pénzt nem lehet szerezni. Az is siker, ha a NAB megőrzi a válságban a büdzséjét. Amióta megjelentek a terápiák (jelenleg még nincs ellenszer vagy védőoltás, de gyógyszeres kezeléssel a vírus szaporodása jelentős mértékben lelassítható, így az is elkerülhető, hogy a HIV-fertőzésből AIDS-betegség fejlődjön ki – L. B.), azóta a kérdés elvesztette a prioritását a közbeszédben és a finanszírozásban is.

MN: De ez nem hamis biztonságérzet? A ismeretlen HIV-fertőzöttek száma a becslések szerint három-tízszerese az ismertté váló eseteknek, ami sokkal rosszabb, mint Nyugat-Európában. Az új terápiák ellenére nem sikerül csökkentenünk az AIDS-megbetegedések, sem az elhalálozások számát, és évről évre nő a frissen kiszűrtek száma is. 2006-ban 81, 2007-ben 119, tavaly 145 új fertőzöttet regisztráltak. Még a szerencsés országok közé tartozunk, de nem tudjuk, miért, és hogy ez meddig tart. Nem lehet azzal érvelni a kormányzatnak, hogy most lenne érdemes ebbe befektetni? Mielőtt jön egy kisebb robbanás, mint például Észtországban vagy a szomszédos Ukrajnában.
 
MM: Az ECDC (Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ – L. B.) előrejelzése szerint Európában nem várható jelentős növekedés. Ami viszont intő, hogy tőlünk nyugatra fokozatosan tíz évvel lejjebb csúszott a fertőzött korosztályok alsó határa, itt van növekedés. Erről azt gondolják a szakemberek, hogy a fiatalok alkoholfogyasztási szokásainak megváltozásával van kapcsolatban. Egyre népszerűbb az úgynevezett binge drinking, vagyis az ivás a teljes kontroll- és tudatvesztésig. Erre nekünk is nagyon oda kell figyelni. Ahhoz, hogy a HIV-et ma megelőzzük, nem az anonim szűrés továbbfejlesztése, a Szent László Kórház körülményeinek javítása meg a melegszervezetek támogatása a legfontosabb, hanem az, hogy az ilyen magatartásformák ellen mentál-egészségügyi programokkal fellépjünk.
 
MN: Akkor reméljük, hogy ezt viszontlátjuk a következő stratégiában! Sokak szerint azonban az iskolai szexuális nevelés legalább ilyen fontos. Felvilágosító programokra évi 3 millió forint jut. A TASZ szerint az iskolák saját felvilágosító programjából annyi valósul meg, amennyit az intézmény lehetőségei és elképzelései engednek. Vannak helyek, ahol a tantervbe beépítették a szexuális nevelést, és ennek része az AIDS megelőzése. Sok iskolában viszont hiányos vagy egyáltalán nem valósul meg az információk átadása. Szerintük ennek köszönhető, hogy évről évre több 25 év alatti fertőződik meg.

MM: A gyerekeknek a tanmenet szerint erről tanulniuk kell, ezt a Nemzeti alaptanterv tételesen tartalmazza. Ez kötelességük az iskoláknak. Minden igazgató kezét nem foghatom meg, ennél többet a kormányzat nem tehet. És nem tukmálhatom rájuk az oktatási programot, segédanyagot, mert ilyenek vannak, könnyen beszerezhetőek. Az én gyerekeim a gimnáziumban érdekes módon megkapták az oktatást az egészségnevelés-órán.

MN: Ha ez a helyzet, nem lehetne valahogy az iskolákat jobban motiválni? Vagy például fiatalokat célzó kampányokat indítani? Magyarországon nagyon kevesen használnak óvszert.

MM: Vannak kampányok, legfeljebb elkerülte a figyelmét. De ismétlem, ez rengeteg pénz, és nincs rá elég forrásunk. Azt pedig ne várja tőlem, hogy meggyőzzem az egyházi iskolák vezetőit, hogy a pápai állásfoglalással szemben az óvszert népszerűsítsék. Ők egy másféle prevenciós módszert követnek, és nem biztos, hogy nem az a hatásosabb.
 
MN: Bízzunk benne, hogy előbb-utóbb mindenki ráébred a monogámiában rejlő lehetőségekre?

MM: Az egy nagyon jó módszer, csak sajnos máshogy is el lehet kapni a fertőzést.

MN: Fél év után leállt a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete által kezdeményezett szűrőprogram, melynek keretében egy szűrőbusz járta az országot. Úgy tudjuk, elfogyott a támogatás.

MM: Nem így van, a civil szervezet nem tudta üzemeltetni tovább, nem volt rá ugyanis kapacitásuk.

MN: Mennyiben tartja a NAB hibájának, hogy a célok közül szinte semmit sem sikerült tartani?

MM: Nem a bizottságon múlott. Annak nagyon tisztességes, rendes tagjai vannak, akik a maguk részét, minden tudásukat hozzátették ehhez. De ismétlem, nagyon kevés a forrás. Lehet, hogy nem érjük el a stratégiai célokat, de attól még kell próbálkozni.

MN: A miniszteri rendelet szerint a bizottságnak évente legalább négyszer kell összeülnie. Tavaly ez egyszer történt meg, idén augusztusig szintén egy alkalommal ültek össze.
 
MM: Ön szerint mi ment volna előbbre, ha többször találkozunk?

MN: Nem tudom, de ha nem is találkoznak, akkor mi szükség a NAB-ra?

MM: Mindenképpen szükség van egy olyan szervezetre, amely összefogja és koordinálja az AIDS-szel kapcsolatos tevékenységeket. Amikor találkoztunk, akkor jó munkát végeztünk, elég konstruktívan tudtuk megbeszélni a dolgokat. Egyébként szerintem tavaly kétszer is összeültünk, amúgy folyamatos a kapcsolattartás a tagokkal ülések között is.

MN: Munkájukról írásban vagy szóban kell beszámolnia a miniszternek?

MM: Azt hiszem, szóban. A jogszabály érdemi tájékoztatást ír elő.