Sejtés, tudás, szépség alkonyatkor

Joan Miró ismét a Szépművészeti Múzeumban

Alig négy éve láthattunk jó teremnyi Miró-képet a Szépművészeti Múzeumban, s most ismét 48, meglehetősen nagy méretű alkotás érkezett Madridból: a festmények mellett ezúttal szobrok és kis szériában készült, igen ritka, sokszorosított grafikák is.

Ezúttal főleg időskori művek. A szervezők persze gondoskodtak arról, hogy felbukkanjanak korai alkotások is, ízelítőbe, mutatóba. Látható egy a harmincas évekbeli „vad képek” közül:  drámai Férfifej még vastag fekete vonalaival, pompás színekkel kitöltött alakzataival, melyek között a struktúra, a ritmus teremt harmóniát. Itt van a híres Nő és kutya a hold előtt című mű, mely ott lógott Picasso Guernicája mellett a párizsi világkiállítás spanyol pavilonjában, 1937-ben. Élénk, sugárzó színeivel letagadhatatlan Miró, bár éppen nem a mosolygó lelkű alkotások egyike. A riadt, torz fejű, sikoltozó nő jól felismerhetően az akkor aktuális világállapotot, a rettegés rémét ábrázolja. Rálelhetünk egyre a 40-es évek híres, szépséges Csillagkép-sorozatából, mely már a jól ismert Miró-univerzumot idézi, egyetemes renddé szervezi a végtelen égbolt elemeit és a visszaköszönő Miró-szimbólumokat, nőt és madarat, napot, holdat, csillagokat.

Ez a nyári tárlat azonban egyértelműen a hatvanas-hetvenes évekre, tehát az utolsó korszak műveire koncentrál. Felbukkannak ritkán kiállított kísérletek is. Egy kis Jackson Pollock-beütés: festékfröccs, melyből ősi jelek, finom rajzú vonalak komponálják végül a harmóniát. Japán hatás: nagy, üres felületen elhelyezett, végtelenül stilizált motívum, elméletileg Táncoló pipacsok – „minimal art”, mely kecses, természetes vonalvezetésével még őrzi Miró zsigeri kapcsolatát az érzéki, lélegző, megfogható világgal.