hirdetés

SE összefogás: kevesebbet fizetnek a földgázért

Idén már 25 intézmény fogott össze a Semmelweis Egyetem kezdeményezésére: a közös közbeszerzésnek köszönhetően összességében 36 százalékkal kevesebbet költenek földgázra 2016. október 1-jétől a projektben résztvevők – számolnak be a semmelweis.hu-n.

Immár második éve kezdeményezett sikeres összefogást a a Semmelweis Egyetem(SE) kancellárja, dr. Szász Károly, ennek köszönhetően több mint 70 millió forintos megtakarítás várható az intézményben – számolnak be a semmelweis.hu-n. Huszonegy felsőoktatási intézmény, három hozzájuk tartozó ajánlatkérő, valamint a Pécsi Önkormányzat a közös közbeszerzéssel újabb milliárdos nagyságrendű árcsökkenést tudott elérni. Összességében 1,2 milliárd forinttal kevesebbet kell földgázra költeniük a projektben résztvevőknek a következő egy évben.

A huszonöt intézmény együttes tervezett gázigénye mintegy 24 millió köbméter, ami a magyar piacon már jelentős mennyiségnek számít. Ebből 1,9 millió köbméter az SE felhasználása – tájékoztatott dr. Ménesi Balázs beszerzési igazgató. Mint elmondta, hárman tettek érvényes ajánlatot. A teljes mennyiségre szóló legkedvezőbb érvényes ajánlat nettó 2 milliárd 179 millió Ft volt, ami a harminchét lépéses elektronikus liciten még további nettó 116 millió forinttal csökkent.

A tender eredményeképpen októbertől a huszonöt intézménynek átlagosan nettó 71,12 forint+Áfa/m3  egységárat kell fizetnie, ami a földgáz ára mellett a rendszerhasználati díjat is tartalmazza. Az egyes intézmények által fizetendő átlagos egységár – fogyasztási helyeik különbözősége miatt – eltérhet a huszonöt intézmény együttes átlagos árától. Az SE az elért árral a jelenleginél 29 százalékkal olcsóbban szerzi be október elsejétől a földgázt, vagyis egy év alatt 70,5 millió forintot takarít meg. A megtakarítás tőzsdei árcsökkenés esetén még a fentieknél is nagyobb lehet, ugyanakkor a most hatályba lépő szerződés hatékony védelmet nyújt az erős tőzsdei áremelkedés ellen.

Dr. Szász Károly kancellár rendkívül sikeres költségmegtakarító projektként értékelte a mostani közös beszerzést. Kiemelte: a milliárdos nagyságrendű megtakarítás nem csupán az intézmények, hanem az állami költségvetés szempontjából is jelentős; ezért továbbra is indokolt és érdemes élni a jól koordinált csapatmunkában rejlő lehetőségekkel. A kancellár a múlt évben kezdeményezett először közös földgázbeszerzést a költségek csökkentése érdekében. Akkor hét intézmény csatlakozott, mostanra ugyanakkor jelentősen bővült a kör.

(forrás: semmelweis.hu)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Pirula a patikamanó - Maja lázas

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentetett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Kardiológiai szófejtő

    Dr. Szauder Ipoly belgyógyász, kardiológus, hypertonológus, osztályvezető főorvos,  egyetemi előadó, számos publikáció, szakkönyv szerzője,...

  • learn more S. O. S. Cukor! – Párbeszéd a diabéteszről

    Hiánypótló kötet betegeknek, hozzátartozóknak és orvosoknak a Magyar Diabetes Társaság ajánlásával  Hogyan fogadja el...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Bevezetés a tanulás lélektanába

    A két kiváló pszichológus a szomszédos tudományágakból - a neuropszichológiából, az agykutatásból, a kogníciós és a mesterséges...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Urológiai fizikális vizsgálatok képeskönyve családorvosoknak

    Iskolaorvosi, kerületi háziorvosi rendelőkben, hétvégi ügyeletben a szinte megszámlálhatatlan...

  • learn more Clinical Pathology of Rheumatoid Arthritis - A rheumatoid arthritis klinikopatológiája

    A monográfiában Bély Miklós patológus és Apáthy Ágnes...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more The Avian Pineal Gland - a Model of the Biological Clock

    Although cyclicism of some biological events was evident for thousands of years, the importance of the fourth...

  • learn more A fejfájásról - Patika Magazin könyvek

    A Patika Magazin Könyvek sorozat az egészségügyi populáris könyvekhez képest több szempontból is újdonságot jelent. A...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...

  • learn more Magyarországi kastélyok grafikus látványtérképe

    Negyvenkilenc magyarországi kastélyt ismerhetnek meg ennek a pompás látványtérképnek a segítségével. A kiadvány...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...

  • learn more A születés traumája

    A születés traumája néhány év híján százéves mű – romantikusan szövevényes, néhol szinte megfejthetetlen, néhol teljesen modern és ma is a...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more HOUSE A SEBZETT GYÓGYÍTÓ A TELEVÍZIÓBAN

    A Dr. House egy világszerte ismert, régóta sikeres orvosi dráma. A House – A sebzett gyógyító a televízióban Jungiánus...