hirdetés
2024. május. 12., vasárnap - Pongrác.

Sátoraljaújhelyen marad az aktív betegellátás

Több mint 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból fejlesztheti járóbeteg-szakellátási szolgáltatásait a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház, közölte Bereiné Jakab Beáta főigazgató a fejlesztésről szóló sajtótájékoztatón kedden.

A frissen kinevezett főigazgató kiemelte, a projekt célja, hogy a lakosság helyben hozzáférjen a magas színvonalú egészségügyi ellátáshoz. A pályázati forrás két részre oszlik: 60 millió forintot fordítanak belső felújítási tevékenységre, 85 milliót pedig orvostechnikai eszközök beszerzésére.

A rendelőintézetben ambuláns beavatkozások végzéséhez két kiemelt kezelőt alakítanak ki, valamint kicserélik a közös helyiségek belső nyílászáróit és festési munkálatok is lesznek. Bereiné Jakab Beáta hangsúlyozta, a helyiségek nemcsak funkciójukban, hanem kialakításukban is megújulnak, hiszen a padló antisztatikus burkolatot, az oldalfalak pedig antibakteriális mosható felületet kapnak. Nemcsak a kezelőegységek, hanem a megközelítésükhöz szükséges útvonalak is megújulnak, valamint felújítják a vizesblokkokat is. A fejlesztés több mint tíz járóbeteg-szakellátást érint. A főigazgató elmondta, az urológiára például egy ultrahangberendezés kerül, a bőrgyógyászati szakrendelés egyebek mellett egy fényterápiás kabinnal gazdagodik, és megújul a kórház rehabilitációs részlege is.

Az átépítési munkálatok néhány héten belül megkezdődnek, az orvostechnikai eszközök kiszállítása pedig szeptemberben kezdődik. Egy másik pályázat részeként többek között egy mozgatható C-íves röntgengép is érkezik az intézménybe, továbbá az OTP a Humanitás Szociális Alapítványon keresztül 80 számítógépet adományoz a kórháznak.

Révész János, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója elmondta, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház kiemelt ellátási területe a Sátoraljaújhelyi, a Gönci, a Sárospataki és a Cigándi járás. Hozzátette, az ellátandó lakosok száma megközelítőleg 66 ezer; jelenleg 381-en dolgoznak az intézményben, amely 371 ágyat üzemeltet; gazdálkodási keretösszege megközelítőleg 5 milliárd forint.

Hangsúlyozta, az intézmény bezárásáról, vagy szociális intézménnyé történő alakításáról nincs szó. Mint mondta, mind a vármegyei egészségügyi irányítás, mind az ágazat vezetése azon az álláspoton van, hogy a kórház továbbra is aktív fekvőbetegellátási profillal kell, hogy rendelkezzen.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink

  • learn more A kiegyensúlyozott gyermek

    Sally Goddard Blythe Kiegyensúlyozott gyermek című új könyvében praktikus tanácsokkal látja el a szülőket, pedagógusokat és egészségügyi...

  • learn more Pszichiátria - másképp

    A szerző mindazoknak ajánlja könyvét, akik kapcsolatba kerültek a pszichiátriával, akár mint vizsgázók, akár mint terapeuták. A könyv...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Képes szimmetria

    A Széchenyi-díjjal kitüntetett, kémiával foglalkozó, nemzetközileg elismert akadémikus szerzőpáros könyve pontosan és ugyanakkor közérthetően,...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Hospice szakápolástan

    Az otthoni hospice ellátás egyre jobban terjed hazánkban. Jelen kötet segítséget nyújt a haldokló betegek otthoni ellátásában, ápolásában a...

  • learn more Kötözzük sebeinket

    A mindennapokban rengeteg alkalommal kerülünk kapcsolatba sebekkel. Akár háztartási balesetek kapcsán, akár orvosi beavatkozás eredményeként. A...

  • learn more Kockázatbecslés és kockázatkezelés a pszichiátriában

    A pszichiátriai megbetegedések és a krízisállapotok növelhetik az öngyilkosság, az erőszakos magatartás és...

  • learn more A belgyógyászat alapjai fogorvosok számára

    Számos belgyógyászati kórállapotban jelentkezhetnek szájüregi manifesztációk, és megfordítva, sok primer fogászati...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Férfigyógyászat

    Az orvosi szakterületek szétválása óta létezik a nőgyógyászat, amely alapvetően a női reprodukcióval és annak szerveivel foglalkozik. A FÉRFIGYÓGYÁSZAT...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more Discoveries in Gastroenterology

  • learn more Diabetes mellitus – A gyógyszerészi gondozás alapelvei

    A hasznos kiadvány az alapismereteken túl részletesen kitér a cukorbetegség kezelésére, a gyógyszeres...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...